Azt gondolom, hogy ettől maradékabb maradékfeldolgozást rég követtem a
háztartásomban. Az utolsó pillanatos gombáktól elkezdve a fél hagymán keresztül
a maradék aszalt gyümölcsökig, fonnyadozó banánig és tojásfehérjéig mindent
felhasználtam. Na nem kell megijedni, nem az „egy helyre megy” bölcsességet
követve gyúrtam egybe mindent és lett belőle valami felismerhetetlenség, hanem
két nagyon finom ételt (egy levest és egy sütit) sikerült kikutyulnom ezekből a
látszólag egymáshoz nem passzoló alapanyagokból.
Azt is el kell mesélnem, hogy a gyermekem kanálmániás lett. Teljesen
mindegy, hogy van-e valami ehető a közelében, mindig kivadászik az evőeszközös
fiókból néhány kanalat (rendszerint nem is elég neki egyszerre egy, hanem
kettőt-hármat szokott elcsórni, nem tudom, mi jár a kis fejében, még én sem
tudnék egyszerre két kanállal enni :D), és evést imitálva „Hámm!” felkiáltással
a szájába veszi őket és cuppog hozzájuk, mintha valami rendkívül ízleteset enne
éppen. Van, amikor nem is elégszik meg ennyivel, valamilyen edény is kell, amiből
lehet kanalazni, vagy épp anyát is eteti. A kedvencem viszont az, amikor a
rozsdamentes lábasokat sorban előveszi a szekrényből és két kanállal püfölni
kezdi őket. Szerintem azt még a szomszédok is hallják, pedig kertes házban lakunk.
Biztos ez is valami fejlődési lépcső, amivel tanul és fejleszti magát a
gyermek, viszont ezzel a lépcsővel nem jár együtt az, hogy dolga végeztével
vissza is tegye a kanalakat a helyére, következésképpen mostanában a lakás több
pontján botlottunk már bele egy avagy több ilyen-olyan kanálba. Ha a férjem nem
talál kiskanalat a kávéjához a fiókban, szoktam neki mondani, hogy nézzen szét
a lakásban, biztosan rájuk akad valahol. De azért nem csak püfölni szokott ám a
kicsi lányom, van, amikor teljesen komoly arccal kever, főz a kis lábaskákban, amikről
már egyébként lemondtam és „kölcsön” adtam neki, nehogymár az én privilégiumom
legyen csak a főzés! Lehet, hogy rám fog hasonlítani? :D Arra viszont nagyon
büszke vagyok, hogy sikerült neki megtanítani, hogy csak a kanalakkal játszhat,
ha villa akad a kezébe, akkor azt visszateszi (na jó, hellyel-közzel).
De vissza a Földre és a mai ebédhez: Ahogy az már általában hála
Istennek lenni szokott, ma is elég gyorsan elkészültem, csak az tolta ki egy
kicsit az elkészítési időt, hogy a fent említett, gyermekem bizonyára fontos
fejlődési állomásául szolgáló kanálmánia miatt néha kutatnom kellett a lakásban
egy-egy teás- vagy evőkanálért. De nem húzom tovább az időt, már írom is, hogy
mi kellett a mai ebéd elkészítéséhez. Ez az adag most kivételesen négy
személynek is elég, nekünk maradt a levesből bőven.
Nem nagyon szép süti, de határozottan finom |
Hozzávalók a püspökkenyérhez:
A receptet egy újságban láttam és néhány változtatás után sikerült a
süti összetevőinek az én maradékaimhoz idomulnia. Tehát az én verzióm:
- 4 tojásfehérje (maradék)
- 12 dkg porcukor
- 8 dkg liszt
- csoki (ezt nem nagyon tudom, hogy mennyi volt, egy negyed tábla étcsoki, plusz egy lefejezett, Húsvétról maradt csokinyuszi képezte a csokitartlamat)
- 5-6 dkg maradék aszalt szilva
- 6-8 dkg maradék mazsola
- 1 banán (jelen esetben kissé fonnyadt, de nekünk jó)
- 1 cs sütőpor
- 5 dkg dió (kivételesen ez nem maradék volt)
- pici rum aroma
Az elkészítés nem bonyi, így kell csinálni:
Az aszalt gyümölcsöket 1-2 órára vízbe kell áztatni. A sütőt be kell
melegíteni 180 fokra és sütőpapírral ki kell bélelni egy őzgerincet, vagy
valami szögletes, hosszúkás sütőformát. A tojásfehérjét fel kell verni habnak,
amikor már félig felverődött, hozzá kell szitálni a porcukrot, beleönteni a rum
aromát és így felverni keményre. A csokit és a diót durvára kell törni (ezt már tudod, Kedves Olvasó: zacskóba be és adni neki a húsklopfolóval, mehet együtt
is a kettő). Az aszalt szilvát kicsit össze kell darabolni, a banánt
félkarikákra vágni. A tojásfehérjéhez hozzá kell szitálni a liszttel elkevert
sütőport és beleszórni a mindenféle finomságokat majd laza mozdulatokkal,
fakanállal összekeverni. Ezen a ponton egy kicsit megrekedtem, mert nem
találtam fakanalat (azt hiszem, nem említettem, hogy a fakanalakat is kedveli a
leányom). Amúgy a cukor miatt nem esik össze olyan könnyen a tészta, úgyhogy
annyira nem kell vele finomkodni, mint a sima tojásfehérje habbal. Én ezen a
ponton egy picit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy az egészből egy liszt ízű
habcsók lesz, mivel hófehér és sűrű a massza, de nem kell megijedni, nagyon
finomra sikerült. :) Bele kell az egészet önteni a formába, elegyengetni és
megsütni.
A gombaleves:
Egy kicsit egyedi lett, mert husit is raktam bele, süti mellé úgy
gondoltam, hogy husis leves dukál. A húsos részt a még mindig a fagyasztómban
hibernálódott pulyka egyes alkatrészei alkották, nevezetesen a mellének egy
darabja, kockákra vágva.
Hozzávalók tehát:
- 1-2 ek olaj
- kb 25 dkg pulykamell felkockázva
- fél fej hagyma (maradék, természetesen, befóliázva várta a sorsát a hűtőben)
- két gerezd fokhagyma
- kb 30 dkg gomba (Én egy határozottan utolsó pillanatos adag gombát mentettem meg. Szoktam venni gombát, hogy majd hét közben főzök belőle valamit, aztán nem alakul mindig úgy és szegény ott szomorodik el a hűtőben.)
- egy sárga- és egy fehérrépa
- só, bors kakukkfű, pirospaprika, késhegynyi köménymag
- kb egyharmad pohár tejföl (meglepő módon maradék, há-há)
- kb egy dl tejszín
Továbbá:
- egy tojás
- liszt
- só
Amíg a süti sül, ezzel a levessel kiválóan lehet végezni és még az
elveszett kanalakat is lesz időnk megkeresni. A kanalakon kívül egyébként
mindig vannak időszakosan eltűnt dolgok, a cumitok időközben meglett, most épp
a fényképezőgépem tokja van eltűnt státuszban. De én már nem aggódom. :D
Ja, igen, a leves: A hagymát finomra kell vágni, a zöldségeket meg kell
pucolni és föl kell karikázni, a gombát felszeletelni. A kevés olajon meg kell
dinsztelni a hagymát, majd magasabb fokozatra kell állítani a tűzhelyet, hozzá
kell adni a zöldségeket (a gombát még nem) és nagy lángon kicsit pirítani, majd
rá kell dobni a husit is és fehéredésig azt is pirítani. Most jöhet rá a gomba,
ezt is addig kavargassuk az edényben, míg kissé össze nem esik. Így készen van
a leves alapunk. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, köménymaggal,
majd engedjük fel vízzel. A tejfölt és a tejszínt keverjük össze és ha felforrt
a leves, habarjuk be vele. Ne felejtsük ki a fokhagymát és a kakukkfüvet sem
(én majdnem elfelejtettem beleírni a receptbe :D)!
A tojást verjük fel a sóval és keverjünk hozzá folyamatos keverés
mellett annyi lisztet, hogy lágy, de azért valamennyire formatartó masszát
kapjunk. (Olyan omlett sűrűségűtől még egy kicsit sűrűbbet, de nehogy szilárd
tésztát gyúrjunk belőle!) Egy kiskanál segítségével (újabb kutatás a lakásban…)
szaggassuk bele a levesbe. Ezt úgy a legkönnyebb, ha minden szaggatás előtt
belemártjuk a levesbe a kiskanalat, így nem fog rátapadni a massza. Ha a kis
galuskák feljöttek a leves tetejére, már csak egyet kell forralni rajta és
kész. :)
A lányomra pedig nagyon büszke vagyok, mert a kanalat azért nem csak
játékra használja. Most kezd tanulgatni kanállal enni és azt kell, hogy
mondjam, hogy annak ellenére, hogy így nagyjából minden étkezés után át kell
öltöztetni teljesen el vagyok olvadva, amikor próbálkozik és nem adja fel akkor
sem, ha többedszerre sem sikerült a szájába irányítani a falatot. Mondjuk a
lelkesedése azzal is együtt jár, hogy még a kiflit meg a kölesgolyót is
kanállal kell enni, viszont ma már sikerült a levesből egy két zöldségdarabot
teljesen egyedül, segítség nélkül kanállal megennie. :) Fejlődünk-fejlődünk,
nincs megállás. :D
Megszórtam porcukorral, de őszintén szólva, sokkal szebb így sem lett. :) |