2013. november 27., szerda

Maradékból lakomát! – Magyaros gombás raguleves és püspökkenyér



Azt gondolom, hogy ettől maradékabb maradékfeldolgozást rég követtem a háztartásomban. Az utolsó pillanatos gombáktól elkezdve a fél hagymán keresztül a maradék aszalt gyümölcsökig, fonnyadozó banánig és tojásfehérjéig mindent felhasználtam. Na nem kell megijedni, nem az „egy helyre megy” bölcsességet követve gyúrtam egybe mindent és lett belőle valami felismerhetetlenség, hanem két nagyon finom ételt (egy levest és egy sütit) sikerült kikutyulnom ezekből a látszólag egymáshoz nem passzoló alapanyagokból.

Azt is el kell mesélnem, hogy a gyermekem kanálmániás lett. Teljesen mindegy, hogy van-e valami ehető a közelében, mindig kivadászik az evőeszközös fiókból néhány kanalat (rendszerint nem is elég neki egyszerre egy, hanem kettőt-hármat szokott elcsórni, nem tudom, mi jár a kis fejében, még én sem tudnék egyszerre két kanállal enni :D), és evést imitálva „Hámm!” felkiáltással a szájába veszi őket és cuppog hozzájuk, mintha valami rendkívül ízleteset enne éppen. Van, amikor nem is elégszik meg ennyivel, valamilyen edény is kell, amiből lehet kanalazni, vagy épp anyát is eteti. A kedvencem viszont az, amikor a rozsdamentes lábasokat sorban előveszi a szekrényből és két kanállal püfölni kezdi őket. Szerintem azt még a szomszédok is hallják, pedig kertes házban lakunk. Biztos ez is valami fejlődési lépcső, amivel tanul és fejleszti magát a gyermek, viszont ezzel a lépcsővel nem jár együtt az, hogy dolga végeztével vissza is tegye a kanalakat a helyére, következésképpen mostanában a lakás több pontján botlottunk már bele egy avagy több ilyen-olyan kanálba. Ha a férjem nem talál kiskanalat a kávéjához a fiókban, szoktam neki mondani, hogy nézzen szét a lakásban, biztosan rájuk akad valahol. De azért nem csak püfölni szokott ám a kicsi lányom, van, amikor teljesen komoly arccal kever, főz a kis lábaskákban, amikről már egyébként lemondtam és „kölcsön” adtam neki, nehogymár az én privilégiumom legyen csak a főzés! Lehet, hogy rám fog hasonlítani? :D Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy sikerült neki megtanítani, hogy csak a kanalakkal játszhat, ha villa akad a kezébe, akkor azt visszateszi (na jó, hellyel-közzel).

De vissza a Földre és a mai ebédhez: Ahogy az már általában hála Istennek lenni szokott, ma is elég gyorsan elkészültem, csak az tolta ki egy kicsit az elkészítési időt, hogy a fent említett, gyermekem bizonyára fontos fejlődési állomásául szolgáló kanálmánia miatt néha kutatnom kellett a lakásban egy-egy teás- vagy evőkanálért. De nem húzom tovább az időt, már írom is, hogy mi kellett a mai ebéd elkészítéséhez. Ez az adag most kivételesen négy személynek is elég, nekünk maradt a levesből bőven.

Nem nagyon szép süti, de határozottan finom


Hozzávalók a püspökkenyérhez:
A receptet egy újságban láttam és néhány változtatás után sikerült a süti összetevőinek az én maradékaimhoz idomulnia. Tehát az én verzióm:

  • 4 tojásfehérje (maradék)
  • 12 dkg porcukor
  • 8 dkg liszt
  • csoki (ezt nem nagyon tudom, hogy mennyi volt, egy negyed tábla étcsoki, plusz egy lefejezett, Húsvétról maradt csokinyuszi képezte a csokitartlamat)
  • 5-6 dkg maradék aszalt szilva
  • 6-8 dkg maradék mazsola
  • 1 banán (jelen esetben kissé fonnyadt, de nekünk jó)
  • 1 cs sütőpor
  • 5 dkg dió (kivételesen ez nem maradék volt)
  • pici rum aroma


Az elkészítés nem bonyi, így kell csinálni:
Az aszalt gyümölcsöket 1-2 órára vízbe kell áztatni. A sütőt be kell melegíteni 180 fokra és sütőpapírral ki kell bélelni egy őzgerincet, vagy valami szögletes, hosszúkás sütőformát. A tojásfehérjét fel kell verni habnak, amikor már félig felverődött, hozzá kell szitálni a porcukrot, beleönteni a rum aromát és így felverni keményre. A csokit és a diót durvára kell törni (ezt már tudod, Kedves Olvasó: zacskóba be és adni neki a húsklopfolóval, mehet együtt is a kettő). Az aszalt szilvát kicsit össze kell darabolni, a banánt félkarikákra vágni. A tojásfehérjéhez hozzá kell szitálni a liszttel elkevert sütőport és beleszórni a mindenféle finomságokat majd laza mozdulatokkal, fakanállal összekeverni. Ezen a ponton egy kicsit megrekedtem, mert nem találtam fakanalat (azt hiszem, nem említettem, hogy a fakanalakat is kedveli a leányom). Amúgy a cukor miatt nem esik össze olyan könnyen a tészta, úgyhogy annyira nem kell vele finomkodni, mint a sima tojásfehérje habbal. Én ezen a ponton egy picit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy az egészből egy liszt ízű habcsók lesz, mivel hófehér és sűrű a massza, de nem kell megijedni, nagyon finomra sikerült. :) Bele kell az egészet önteni a formába, elegyengetni és megsütni.

A gombaleves:
Egy kicsit egyedi lett, mert husit is raktam bele, süti mellé úgy gondoltam, hogy husis leves dukál. A húsos részt a még mindig a fagyasztómban hibernálódott pulyka egyes alkatrészei alkották, nevezetesen a mellének egy darabja, kockákra vágva.

Hozzávalók tehát:

  • 1-2 ek olaj
  • kb 25 dkg pulykamell felkockázva
  • fél fej hagyma (maradék, természetesen, befóliázva várta a sorsát a hűtőben)
  • két gerezd fokhagyma
  • kb 30 dkg gomba (Én egy határozottan utolsó pillanatos adag gombát mentettem meg. Szoktam venni gombát, hogy majd hét közben főzök belőle valamit, aztán nem alakul mindig úgy és szegény ott szomorodik el a hűtőben.)
  • egy sárga- és egy fehérrépa
  • só, bors kakukkfű, pirospaprika, késhegynyi köménymag
  • kb egyharmad pohár tejföl (meglepő módon maradék, há-há)
  • kb egy dl tejszín


Továbbá:

  • egy tojás
  • liszt


Amíg a süti sül, ezzel a levessel kiválóan lehet végezni és még az elveszett kanalakat is lesz időnk megkeresni. A kanalakon kívül egyébként mindig vannak időszakosan eltűnt dolgok, a cumitok időközben meglett, most épp a fényképezőgépem tokja van eltűnt státuszban. De én már nem aggódom. :D

Ja, igen, a leves: A hagymát finomra kell vágni, a zöldségeket meg kell pucolni és föl kell karikázni, a gombát felszeletelni. A kevés olajon meg kell dinsztelni a hagymát, majd magasabb fokozatra kell állítani a tűzhelyet, hozzá kell adni a zöldségeket (a gombát még nem) és nagy lángon kicsit pirítani, majd rá kell dobni a husit is és fehéredésig azt is pirítani. Most jöhet rá a gomba, ezt is addig kavargassuk az edényben, míg kissé össze nem esik. Így készen van a leves alapunk. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, köménymaggal, majd engedjük fel vízzel. A tejfölt és a tejszínt keverjük össze és ha felforrt a leves, habarjuk be vele. Ne felejtsük ki a fokhagymát és a kakukkfüvet sem (én majdnem elfelejtettem beleírni a receptbe :D)!

A tojást verjük fel a sóval és keverjünk hozzá folyamatos keverés mellett annyi lisztet, hogy lágy, de azért valamennyire formatartó masszát kapjunk. (Olyan omlett sűrűségűtől még egy kicsit sűrűbbet, de nehogy szilárd tésztát gyúrjunk belőle!) Egy kiskanál segítségével (újabb kutatás a lakásban…) szaggassuk bele a levesbe. Ezt úgy a legkönnyebb, ha minden szaggatás előtt belemártjuk a levesbe a kiskanalat, így nem fog rátapadni a massza. Ha a kis galuskák feljöttek a leves tetejére, már csak egyet kell forralni rajta és kész. :)


A lányomra pedig nagyon büszke vagyok, mert a kanalat azért nem csak játékra használja. Most kezd tanulgatni kanállal enni és azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenére, hogy így nagyjából minden étkezés után át kell öltöztetni teljesen el vagyok olvadva, amikor próbálkozik és nem adja fel akkor sem, ha többedszerre sem sikerült a szájába irányítani a falatot. Mondjuk a lelkesedése azzal is együtt jár, hogy még a kiflit meg a kölesgolyót is kanállal kell enni, viszont ma már sikerült a levesből egy két zöldségdarabot teljesen egyedül, segítség nélkül kanállal megennie. :) Fejlődünk-fejlődünk, nincs megállás. :D

Megszórtam porcukorral, de őszintén szólva, sokkal szebb így sem lett. :)

2013. november 26., kedd

Adventi készülődés a blogon is!

Kedves Olvasó!
Az Adventi és Karácsonyi időszakra a Receptmesék blog ünneplőruhába öltözik. Látogass vissza december 1. után is! Derűs karácsonyi készülődést kívánok Neked!


2013. november 22., péntek

Babos "izé" (ragu, ha elegáns akarok lenni :D)




Ez a családunkban csak „babos izé”-ként emlegetett jószág egy annyira felháborítóan egyszerű recept, hogy nem is tudom, hogy egy ilyen gasztroblog-szerűségben illik-e említést tenni róla. Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy megosztom Veled, Kedves Olvasó, az az, hogy talán Te is jártál már úgy, hogy délben estél haza valahonnan, a gyermeked és a férjed pedig máris ott sertepertélt körülötted, hogy mikor lesz ebéd, vagy éppen este, hulla fáradtan kellett meleg vacsorát prezentálni a családnak széles mosollyal az arcodon. Ez az étel ezekre az esetekre való. Biztosan nem ezzel találtam fel a spanyolviaszt a gasztronómia területén és nem ez lesz az az étel, amitől világhírű leszek, azonban  nemhogy fél óra, de tíz perc alatt elkészül, finom, fűszeres és laktató. Azon kívül a bab állítólag egészséges szénhidrát és tele van rostokkal. Mi mindenesetre imádjuk.

Hozzávalók (Ez egy olyan két-három személyes adag megint. Tudom, hogy a fene sem látott még olyan receptet, ami három személyre szól, én meg folyton ilyeneket írok, de én ekkora mennyiségre vagyok beállva, erre áll rá a kezem. Főzhetnék némelyik ételből többet is, hogy maradjon, de nem tudok :D.)

  • egy vörösbab konzerv
  • egy kukorica konzerv (lehet két vörösbab konzervből is csinálni, nem muszáj a kukorica)
  • egy hagyma
  • kb 10-15 cm-es darab száraz füstölt kolbász
  • egy pár virsli
  • ha valamilyen oknál fogva mégis időmilliárdosok vagyunk, akkor lehet a virsli helyett (vagy akár mellé is) felkockázott csirkemellet beletenni
  • bors
  • egy teáskanál piros paprika
  • két gerezd fokhagyma
  • 1-2 ek olaj


Továbbá:

  • 1 db serpenyő
  • 1 db vágódeszka
  • 1 db kés


Elkészítés:
A kolbászt felkarikázzuk és a pici olajon elkezdjük megpirítani. Amíg a kolbász pirul, felvágjuk apróra a hagymát és felkarikázzuk a virslit. Ha a kolbász kieresztette a zsírját, rádobjuk a hagymát és tovább pirítjuk. Ha a hagyma összeesett, mehet rá a virsli és/vagy csirkemell is. Újabb fél perces pirítás után ráöntjük levével együtt a konzerveket. Fűszerezzük borssal, piros paprikával, fokhagymával. Sót szándékosan nem írtam, mert a hozzávalók magukban is tartalmaznak sót, szóval csak kóstolás után sózzunk! Egyet forralunk rajta. KÉSZ!

Ugye, nem túloztam a 10 perccel? :D

Friss péksütivel a legfinomabb, de természetesen szuper egy mezei szelet kenyérrel is.


2013. november 20., szerda

Újabb vasárnapi: csirkepaprikás pirított, petrezselymes krumpligombóccal



Gondolom, nem vagyok vele teljesen egyedül, de néha nagyon nehezen szülöm meg, hogy mi is legyen aznap az ebéd. Korábban is volt már rá egy finom utalásom (lásd: krumpli főzelék fasírttal), hogy ilyenkor néha fél tizenkettőkor jövök rá, hogy még nem is tudom, hogy aznap mi legyen az ebéd. Most vasárnap is valahogy így voltam ezzel. Ilyenkor benézek a hűtőbe, a spejzba és túrok egy kicsit a fagyasztóban, hátha rábukkanok valami rég elfeledett kincsre, amiből húsz perc alatt vasárnapi ebédet lehet varázsolni. Most többek között egy csomag lefagyasztott csirkecomb filét találtam és hosszas gondolkodás után azt tudtam kitalálni, hogy akkor ebből paprikás lesz. De itt még mindig nem értek véget a megpróbáltatásaim, mert sajnos ez egy olyan étel, amihez köretet is ki kell valahogy találni. A tészta uncsi, a krumpli ízetlen, és ne már rizst megint… Biztos van valami vésztartalék szoftver az ember agyában ezekre az esetekre, aminek az a funkciója, hogy valahonnan mélyről előásson valamit, amire már nem is emlékszünk és ki tudja, talán láttuk valahol egyszer, de hirtelen arra gondoltam, hogy krumplitésztából fogok kicsi gombócokat gyúrni a paprikás mellé. Aztán meg megijedtem egy kicsit, mert még életemben nem csináltam. De mindegy, több vesztegetni való időm nem volt, neki kellett fogni, mert nem akartam, hogy vacsi legyen az ebédből.

Hozzávalók a paprikáshoz:

  • én 7 db csirkecomb filéből csináltam, de azt már lehet tudni, hogy az én receptjeim nincsenek kőbe vésve, szóval olyan husi, ami tetszik
  • egy nagyobb hagyma
  • 2-3 ek olaj
  • só, bors, pirospaprika, késhegynyi köménymag
  • pici víz (ínyencek fehérborral is helyettesíthetik, nekem most nem volt itthon)
  • fél pohár tejföl (kicsi)
  • kb 1 dl tejszín


Hozzávalók a krumpligombóchoz:
Hát, ez olyan lesz, mint mikor a már említett Vas megyei faluban anyósom megkérdezte az egyik öreg nénitől, hogy hogyan kell szilvás gombócnak tésztát csinálni. A néni így kezdte: végy kétszer annyi lisztet, mintha levestésztát gyúrnál… :D Na, az én adagjaim is most pontosan ilyenek lesznek.

  • én négy közepes krumplit főztem meg

ezen kívül:

  • egy tojás
  • liszt
  • pici olaj
  • petrezselyem


A csirkepaprikásra nem vesztegetnék túl sok szót, szerintem szinte mindenki főzött már, mindenkinek megvan a maga kis receptje, amihez ragaszkodik és még az édesanyjától tanult… A csirke minden oldala pici olajon megpirít, majd kiszed, az olajban hagyma dinsztel, husi vissza, rá a fűszerek, pici víz (vagy bor), fedő alatt puhára párol; tejföl és tejszín összekever, ráönt, kicsit beforral, kész. Aki szereti a csípőset, tesz bele.

Nna, a krumpligombóc már nem megy ilyen rutinból, nagyjából már olvastam, hogy hogy kell csinálni, de csak homályos emlékeim voltak, nem tudtam, mi fog kisülni az egészből. Minden esetre a krumplit megpucoltam, felkockáztam és sós vízben megfőztem, majd melegen összetörtem. Hát, eddig megvolnánk. Úgy emlékeztem, tojás is kell bele, így tettem egyet. Most jön a neheze. Hogy mennyi liszt kell bele? A legesleghalványabb fogalmam sincs. Belemarkoltam a lisztes bödönbe és tettem két marokkal a krumplihoz, majd elkezdtem gyúrni. Így markonként haladtam, amíg puhának éreztem, mindig tettem bele egy kis marék lisztet.  Nekem fogalmam sincs, de állítólag nem szabad sokáig gyúrni, mert nyúlós lesz a tészta, így inkább csak tapicskoltam mint a szó szoros értelmében gyúrtam. Azt mondjuk tapasztalatként leszűrhettem, hogy a tészta akkor is kicsit ragad, amikor már elég kemény, így sok lisztet kell használni a gyúráshoz és a formázáshoz is. Azt gondoltam, hogy kis gombócokat gyúrok belőle és úgy főzöm ki. Ehhez mindig lisztbe mártottam a kezem és úgy szaggattam kis darabokat a tésztából és gyurmáztam meg gombóccá.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az ember lánya is akkor jelenik meg különböző igényekkel, amikor anya könyékig túr a krumplitésztában. És ha nem figyelünk rá kellőképpen, elkezd rosszalkodni, így fegyelmezni kell, vagy épp leszedni az asztal tetejéről, ami a nyúlós ragaccsal a kezünkön megint nem egyszerű...

Azonban mielőtt befejezném krumpligombóc kalandom elbeszélését, a következő dolgot el kell, hogy meséljem: Hanga nemrég jött rá, hogy nemcsak a kanapéra meg a fotelra, de az ebédlő székekre is fel lehet mászni. Esetünkben is hallottam, hogy az ebédlő székek körül motoszkál, hátra néztem hát, hogy ellenőrizzem, hogy mivel foglalatoskodik. Azt láttam, hogy szépen csücsül az egyik széken. Nyugtáztam, hogy ez még nem akkora tragédia, ha ez minden vágya, akkor ücsörögjön ott. Visszafordultam hát a tésztámhoz, és mivel nagyfokú koncentrációt igényelt tőlem a kísérleti étel, egy-két pillanatra bele is feledkeztem a gyúrásba. Mikor megint hátra néztem, mert valami gyanúsat hallottam, az a látvány tárult elém, hogy a kicsi lányom térdel az asztal tetején, és az ott található gyümölcsös tálból jóízűen majszolja a szőlőt. Na, ezt azért már mégsem akartam hagyni, mert hogy lesz úgy jól nevelt lányka az én gyermekemből, ha csak úgy hagyom, hogy az asztalon térdeljen, úgyhogy magára hagyva bizonytalan kimenetelű kis krumplitésztámat, azonnal vetődtem, hogy leparancsoljam önkiszolgáló gyermekemet az asztal tetejéről. Azóta azt hiszem, sikerült vele megértetni, hogy anyáék sem térdelnek az asztal tetején, így neki sem kellene, mert egy ideje nem csinálja, de akkor egy pillanatra kihagyott a szívverésem. :D

Nem akarok senkit halálra untatni a többi részlettel, a tésztából gombócokat formáztam, lisztezett tálcára tettem, majd sós vízben kifőztem. Mikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, onnantól főztem még kb egy percig őket, majd egyet kivettem és kettévágtam, hogy lássam, megfőtt-e. Leszűrtem és pici olajon megpirítottam őket némi aprított petrezselyem kíséretében. Hanga ezalatt természetesen még egyszer megpróbált felmászni az asztal tetejére, de ekkor már nem jutott el a gyümölcsös tálig, mert én is jobban résen voltam. Úgy egyeztünk ki, hogy beültettem az etető székébe és kapott néhány szem szőlőt. :)

Íme, ez lett a főztöm. Csak utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen gnocchit csináltam. :D Nagyon meg is örültem neki, hogy most már tudok csinálni, így a jövőben mindenféle gnocchikat fogok gyártani. Remélem, Kedves Olvasó, Te is tanúja leszel majd.


2013. november 16., szombat

Bolognai penne - egyszerűbb mint gondolnánk

Sokat olvasgattam és kutattam minden felé, hogy megtaláljam az igazi bolognai receptjét. Nagyon sokan állítják, hogy a birtokában vannak, de mégis szemrebbenés nélkül képezi a ketchup a szósz alapját, vagy akár a mi jó öreg ételízesítőnk tűnik fel a hozzávalók között. Mivel a férjem egy ideig tartózkodott Olaszországban, azt például tudom, hogy a ketchupnak semmi köze nemhogy a bolognaihoz, de az országhoz sem sok.  Egy olaszországi étteremben minimum furán néznek az emberre, ha ketchupot kér a pizzájához. (Akármennyi olasz főzős műsort megnézhetünk a TV-ben, én még egyben sem láttam, hogy bármelyik szakács használta volna az ételeihez.) Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy még az olaszok sem csinálják egészen egyformán a bolognai ragut, sőt, mi több, Bolognában nem is hívják bolognainak, náluk spagetti al ragu a neve és ott máshogy is készítik, pl nincs benne paradicsom. (Mondjuk ez nem meglepő, hiszen a párizsit sem hívják így a párizsiak, a nápolyit a nápolyiak és még sorolhatnánk.)

Fogtam hát a jó sok receptet, alaposan szelektáltam közöttük és a férjem olaszországi tapasztalataival összegyúrva az alábbi étel kerekedett ki belőle:

Hozzávalók (ez három személynek bőségesen elég, nálunk egy bő adag szokott maradni belőle, mivel mi két és félnyien vagyunk):
  • 25 dkg darált hús (eredetileg sertés-marha egyvelegnek kellene lennie, de ha csak az egyiket kapunk, az sem kétségbe ejtő)
  • egy közepes fej hagyma
  • egy-két szál halványító-, avagy szárzeller mérettől függően (nekem most csak zellergumóm volt otthon sőt néha nem átallok zellerlevelet bele tenni, ez mondjuk nem autentikus, de kisegítő megoldásnak jó)
  • egy sárgarépa
  • 6-8 db friss, húsos paradicsom, vagy a jó öreg konzerv, a darabolt paradicsom paradicsomlében verzió, vagy egy családi méretű sűrített paradicsom, vagy az eltett paradicsomléből kb 2,5-3 dl.
  • olíva olaj
  • két nagy gerezd fokhagyma
  • kakukkfű
  • bazsalikom
  • só, bors
  • és az én titkos hozzávalóm minden paradicsomos ételhez: egy csipet cukor
Valamint:
  • kb 25-30 dkg penne vagy spagetti tészta ízlés szerint
  • 5 dkg parmezán

A hagymát apróra vágjuk, a répát és a zellert nagy lyukú reszelőn lereszeljük és elkészítjük a sofrittot, azaz ezt a három hozzávalót az olíva olajon addig pároljuk, míg kissé össze nem esnek, meg nem puhulnak a zöldségek. Ezután tegyük rá a darált húst, vegyük nagyobbra a lángot és pirítsuk, amíg a hús ki nem fehéredik. Öntsük nyakon a paradicsommal (ha sűrített paradicsomot használunk, egy kis vizet is öntsünk hozzá), nyomjuk bele a fokhagymákat  és szórjuk bele a fűszernövényeket (ha friss zöldfűszert használunk, csak a felét tegyük most a szószba, a másik felét a főzés végén, így sokkal intenzívebb lesz az ízük). Sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a csipet cukrot is (tényleg csak egy pici csipet kell, de szerintem csodát művel a paradicsomos ételekkel). Ezzel kérem szépen, meg is vagyunk a szósszal, ugye, hogy semmi bonyolult nincs benne? Ennyi idő alatt még a kicsi lányom sem tud különösebb galibába bonyolódni. 

Akkor jó a mártás, mikor sűrű, majdnem egynemű és a répa és zeller darabokat már alig lehet felfedezni benne. Ez kb háromnegyed óra. Közben, ha nagyon elfőné a levét, kicsi vízzel lehet pótolni, valamint néha kevergessük meg. De tényleg nem okoz további bonyodalmakat az életünkben, nyugodtan magára lehet hagyni, hogy szépen, lassan rotyoghasson a tűzhelyen.

Ha a szósz már nagyjából kész, főzzük ki a tésztát. Én azért főzök mostanában szinte mindig pennét, mert Hanga még kézzel eszi a tésztát és ezt tudja jól megfogni és bekapni, valamint elég tartalmas, és mivel egyesével pakolja a szájába, így nem tölti be a 18-at, mire egyszer jól lakik az ebéddel. A spagetti nálunk sajnos mostanában szóba sem jöhet, nyilván akkor lesz majd nagy sláger, amikor már elég nagy lesz hozzá, hogy szálanként porszívózza be a hosszú tésztacsíkokat, szanaszét fröcsögtetve róla a szószt. Mondjuk a fröcsögtetés a pennével is megy, még a tarkóján meg a szemhéján is szokott lenni a mártásból (tényleg, ez nem költői túlzás, a szó szoros értelmében meg szokott ez történni). :D

A tészta leszűrése előtt tegyünk a szószhoz 3-4 evőkanálnyit a tészta főző vizéből és csak ez után szűrjük le, de nehogy leöblítsük hideg vízzel! Azonnal forgassuk össze a mártással és hagyjuk 1-2 percig pihenni, hogy a tészta magába szívhassa az ízeket.

Parmezánnal megszórva tálaljuk. (Ha csak lehet, ne helyettesítsük más sajttal, mert a parmezán nem csak egyszerűen sajt, fűszer is egyben, ezzel lesz teljes az étel íze.)

Nem mondom, hogy szép, de isteni finom :)

2013. november 12., kedd

Vasárnap a pulykák is szeretnek ágyikóban, sokáig pihenni

Mostanában nem telik el nap, hogy a kicsi lányom ne produkáljon valami olyat, amitől a hajtincseim pillanatok alatt az égnek merednek. Ezt általában persze abban a fél-egy órában teszi, amikor én épp az ebédet főzöm. Hát hiába, mi nők szeretjük magunkról azt gondolni, hogy egyszerre többfelé is tudunk figyelni, de egyre kevésbé gondolom, hogy ez igaz lehet, mert akárhogy igyekszik az ember ilyenkor mindig kicsit megoszlik a figyelem és ha a gyermek éppen nem hangoskodik, akkor akaratlanul is néhány pillanatra bele tud feledkezni a főzésbe, ami a kis gézengúzoknak éppen elég idő arra, hogy kitalálják és ki is vitelezzék az aktuális napi kis kalandjukat.

Nem volt ez másként vasárnap sem, hiába készítettem megint egy olyan ebédet, amivel kb 15 perc munka van, Hanga nagyon jó érzékkel választotta ki ezt a néhány pillanatot a rosszalkodásra.

Történt ugyanis, hogy - mivel édesapám pulykájából még mindig elég sok részlet rejtőzik a fagyasztóban - úgy döntöttem, hogy pulyka felsőcombot fogok sütni ebédre. Ez hármunknak körettel bőségesen elég szokott lenni. Alább találhatóak a hozzávalók:

Hozzávalók:
  • 1 db pulyka felsőcomb (nagyobb családoknál kéretik több pulykarészletet a tepsibe helyezni és a további mennyiségeket felszorozni)

Az ágyikóhoz:
  • 4-5 szelet bacon
  • egy fej hagyma
  • két gerezd fokhagyma
  • kb 10 szelet kolbász
  • ha van birsalma, azt is lehet bele tenni, nagyon finom lesz
  • zsálya

Továbbá:
  • bors
  • majoranna
  • 1-2 ek olaj (vagy pl. kacsazsír, nekem ez nem volt itthon)

A körethez:
  • 4-5 szem krumpli
  • 2-3 ek olaj
  • bors
  • rozmaring

A pulykacombot bőrével együtt egyben hagyjuk és megágyazunk neki a tepsiben: kikenjük pici olajjal, ráfektetjük a baconszeletek felét. Erre jön a vastag szeletekre vágott hagyma fele, a vékony szeletekre vágott fokhagyma fele, a zsálya fele, valamint a kolbász. A pulykát körben megfűszerezzük a sóval, borssal, majorannával, majd bőrével felfelé a az ágyikóra fektetjük.

Éppen ennél a fázisnál tartottam, amikor Hanga előjött a szobájából. Két dolog volt nagyon gyanús a dologgal kapcsolatban, azaz három: egyrészt most tűnt csak fel, miután megjelent, hogy milyen hosszú ideig volt el csendben a szobájában, ami eleve aggodalomra adhat okot, mert máskor mindig ott rajcsúrozik körülöttem, másrészt nagyon óvatosan közelített a konyha felé - ami rá nem jellemző - és kicsit zavartan vigyorgott, harmadrészt a kezében volt a popsikrémes tégely. A három dolog együttállásából vaslogikával kikövetkeztettem, hogy itt valami turpisság van. Ahogy közelebb ért a gyermek, azt is megláttam, hogy az egy dolog, hogy a kezében van a tégely, de mindkét keze könyékig krémes. Vastagon. Ahogy közelebb ért és feltűnt neki, hogy én észre vettem a krémes kis mancsait, sebes léptekkel elindult vissza a szobája felé, közben a halandzsa nyelvén lelkesen magyarázott. Én természetesen követtem. Sejtettem, hogy hiba volt azt gondolni, hogy a gyerek szobája úgy van megcsinálva, hogy akkor sem tudnak egymásban kárt tenni a gyerkőccel, ha nincs ott semmilyen felügyeleti szerv. Oda sietett az ablakhoz és hevesen mutogatott a földre. Mondanom sem kell, hogy a lélegzetem is elállt, mikor megláttam, hogy az ablak alatt a parketta és a ruhásszekrényének mindkét ajtaja végig van kenve a jó zsíros krémmel, szép, egyenletes rétegben... 

Miután magamhoz tértem a sokk után, valamint kipucoltam a gyereket és a szobáját is a popsikrémből, visszatértem a pulykához, aki még mindig ott árválkodott a konyhapulton. Tehát ott tartottunk, hogy ráfektettük az ágyikóra, amit készítettünk. A tetejét spékeljük meg a fokhagyma másik felével, fektessük rá a maradék bacont, egy nagyon picit permetezzük meg olajjal. Szórjuk köré a maradék felszeletelt hagymát és a felkockázott birsalmát. Nagyon kevés vizet önthetünk alá, majd fedjük le fóliával és 190 fokon kb 1 óra 15 percig süssük (alsó-felső sütés, nem légkeverés). A sütőt nem kell előmelegíteni.

A köret még ennél is egyszerűbb, már-már pofátlanul könnyű és mégis nagyon finom, valamint jóval kevesebb olajat tartalmaz, mintha olajban sült krumplit készítenénk. A krumplikat mossuk meg alaposan, majd héjastól vágjuk fel fél - 1 cm-es karikákra (próbáljuk valahová a kettő közé belőni). Tegyük egy akkora tepsibe, amiben nagyjából egy rétegben elférnek. Szórjuk meg sóval, borssal, bőven rozmaringgal és permetezzük meg egy kis olajjal. Kézzel forgassuk össze az egészet, majd rendezgessük el nagyjából a tepsiben. Toljuk be a pulyka alá és ugyan annyi ideig süssük.

Mostantól legalább egy órán keresztül mindenki nyugodtan hátra dőlhet (mert innentől a sütő dolgozik) kivéve engem, mert egy gyerek mellett soha nem lehet unatkozni. A többieknek, akiknek nincs kicsi gyereke, mindössze annyi a dolguk, hogy kb 20 percenként a krumpliszeleteket kicsit átkeverik a tepsiben, hogy mindkét oldaluk piruljon. :D

Ha letelt az idő, vegyük le a fóliát a húsról, és állítsuk légkeverésesre a sütőt és így süssük még további 20 percig. 10 perc elteltével szedjük le a tetejéről a szalonna szeleteket, hogy a bőre is meg tudjon pirulni. Akkor vegyük ki, amikor megítélésünk szerint kellően aranybarna színt vett fel. A krumpli is nyugodtan maradhat bent végig, nem árt meg neki sem egy kis pirulás.

Íme, ez lett belőle, nem tudom, hogy ez-e a legelőnyösebb kép, de csak ezt az egyet tudtam csinálni, mert lemerült a fényképezőgépem. Arra pedig azóta mindig nagyon vigyázunk, hogy a popsikrémet jól betoljuk a falhoz, nehogy kicsi lányunk megint azzal élje ki művészi hajlamait.


2013. november 11., hétfő

Felháborodott szösszenet a penne carbonararól

Talán már említettem, hogy nem szeretem a félkész ételeket és a különböző alapokat és porokat. Általában a boltban rájuk sem szoktam nézni, de most, ahogy elsétáltam mellettük, teljesen döbbenten tapasztaltam, hogy létezik carbonara alap is. Néhány pillanatig teljesen értetlenül meredtem a zacskóra. Úgy gondolom ugyanis, hogy a carbonara pennétől egyszerűbb tésztaétel nem nagyon létezik, talán csak a sajtos tejfölös tészta,  vagy nagymamám egyik kedvence, a teljesen natúr, zsíros, sós tészta. Szóval ettől a "Carbonara ala Zacskó" verziótól annyira leesett az állam, hogy el kellett olvasnom az összetevőket a csomagoláson, lekaptam hát egyet a polcról. A férjem teljesen meg is döbbent, hogy miért veszem a kezembe, de megnyugtattam, hogy egyáltalán nem akarom megvenni, csak kíváncsi vagyok, hogy miből van. Hát, mondanom sem kell, hogy semmi olyan nincs benne, aminek köze lenne a carbonarahoz. Annyira felháborított ez az egész, hogy azóta erős kényszert érzek rá, hogy leírjam a carbonara receptjét. Ha csak egy valaki elolvassa, aki eddig porból csinálta, akkor már nem strapáltam magam hiába.

A hozzávalók olyan 2-3 személyre szólnak, nekünk ez elég szokott lenni bőven egy ebédre, a több tagú családok főzős tagjait megkérném, hogy szorozzák fel a mennyiségeket.

Hozzávalók, tehát:
  • egy teáskanálnyi olíva olaj
  • 25 dkg száraz tészta (penne vagy spagetti)
  • 4-5 szelet jó minőségű, húsos bacon (ha valakinek van pénztárcája, lelki ereje olasz pancettát beszerezni, akkor tegye meg mindenképp, nekünk az túl drága és macerás lenne)
  • két tojás sárgája (ha kisebbek a tojások, lehet három is)
  • 1,5 dl tejszín
  • bors (a frissen őrölt az igazi ebbe az ételbe)
  • kb 8 dkg parmezán sajt (Ez szintén nem nagyon olcsó dolog, de nem kell belőle sok és ha megveszünk egy darabot az nagyon sokáig eláll, mivel ez száraz sajt, valamint nagyon sok ételhez fel tudjuk használni. Ha valaki mégsem szeretné megreszkírozni, válasszon más kemény sajtot.)

Tegyük fel a tészta vizét melegedni (igen, kérem szépen, ezzel az étellel nyugodtan elkészülhetünk, mire kifő a tészta). A bacont csíkozzuk fel és a kiskanálnyi olajon lassan kezdjük megpirítani. Nem szabad nagy lángon sütni, mert nem fog eléggé kisülni a zsírja és nem lesz elég ropogós. Amíg a bacon pironkodik, keverjük össze a tojássárgákat a tejszínnel és kb 4-5 dkg reszelt parmezánnal. Főzzük ki a tésztát.

Figyelem, most jön a fontos rész: a tésztáról öntsük le a vizet, de nehogy elkezdjük jó magyar szokás szerint lemosni hideg vízzel! Azon melegében öntsük rá a bacont és a tojásos mártást és folyamatosan kevergessük kb. 1 percig, amíg azt nem látjuk, hogy a mártás sűrű, fényes bevonatot képez a tésztán. Melegíteni a mártás ráöntése után már nem szabad, mert összeugrik a tojás és rántottás tésztát kapunk. A tészta hője elég, hogy a mártás besűrűsödjön. Ezután már csak bőségesen szórjuk meg frissen őrölt borssal. Én sózni nem szoktam, mert a bacontól és a tészta vízbe tett sótól elég sós lesz. 

Tálaljuk a fennmaradó reszelt parmezánnal.

Fényképem sajnos nincs róla, mert mostanában nem csináltam, de amint tudom, pótolom ezt a hiányt.

2013. november 7., csütörtök

A kétszer főzött patisszonragu igaz története



Az a problémám, hogy mindig veszek egy csinos kis patisszont, hogy majd főzök belőle valami érdekeset aztán mindegyik a végén rántva végzi. Most azonban sziklaszilárdan elhatároztam, hogy NEM fogom kirántani azt a példányt, ami a hűtőben pihen már úgy két hete. Elkezdtem keresgélni a neten, hogy mégis mit lehet még kezdeni ezzel a szegény árvával és úgy láttam, igen sokan készítenek belőle például paprikást. Nekem sem kellett több, úgy gondoltam, hogy akkor nem nyúlhatok mellé, ha a jól bevált csirkepaprikás receptemben a csirkét helyettesítem a patisszonnal. Hozzá is fogtam nagy lelkesedéssel.

Hozzávalók:

  • 1 db patisszon
  • 1 hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kb 1 ek pirospaprika
  • egy ek sűrített paradicsom vagy kb 1 dl paradicsomlé vagy 2-3 friss paradicsom hámozva, kockázva
  • só, bors
  • kb 1 dl tejszín
  • kb két evőkanál tejföl
  • kevés olaj


A patisszont meghámozzuk és felkockázzuk. Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben elérni ennél a fura formájú kis termésnél, hogy félbe vágjuk, kiszedjük a magjait egy kanállal (közben vigyázzunk, hogy a magok ne keljenek önálló életre és röpködjenek szanaszét az egész konyhában, nekem sikerült néhányat belepottyantanom a Hanga poharába). Ha ezzel megvagyunk, állítsuk a vágott részével lefelé egy vágódeszkára a patisszont és szeleteljük fel kb 1 cm-es szeletekre. Ezeket a szeleteket már egy hámozó késsel könnyedén megszabadíthatjuk a héjuktól. Ezután daraboljuk tovább a szeleteket, hogy nagyjából kockákat kapjunk. 

Én is épp ott szeletelgetek-szeletelgetek elmélyülten, mikor egyszer csak a hátam mögött hallom, amint Hanga azt mondja, hogy Hámm! és valamit bevesz a szájába a földről. Ilyenkor egy anyuka hajlamos azonnal leizzadni és pánikrohamot kapni, én is rögtön kapok a gyerek szájához, szegény viszont egyáltalán nem érti, hogy minek ez a nagy hajcihő. Kétségbeesetten próbáltam kicsi lányom szájából kihalászni a gonosz kis valamit, ami álnok módon arra merte őt ösztönözni, hogy a szájába kapja. Szerencsére csak egy eltévedt tökmag volt, nem tragédia, az én pulzusszámom is visszatér a normális mederbe. Visszatérek hát a reményteljes patisszonhoz.

A hagymát kockázzuk apróra és kevés olajon dinszteljük meg. Dobjunk rá egy csipet sót, ez kivonja a hagymából a nedvességet és előbb megpuhul. Mehet rá a patisszon, pirospaprika, paradicsom, só, bors, fokhagyma. Pici víz is mehet, de épp csak annyi, hogy ne égjen le. Így most csendesen, fedő alatt rotyoghat egy kicsit, amíg megpuhul a tök. Keverjük össze a tejszínt a tejföllel és öntsük a tökre. Kicsit forraljuk be és kész!

Nagy izgalommal megkóstoltam, kóstolgattam-kóstolgattam, de az ízét csak nem éreztem. Hívtam a férjemet is, hogy kóstolja már meg, hogy mi a véleménye. Ő sem volt túl lelkes, persze neki a hús is hiányzott belőle, mindössze egy „Nem rossz…” hagyta el a száját. Hangának nem adtam, mivel ő még nem igazán tudna véleményt alkotni. Kezdett rajtam eluralkodni a bizonytalanság. Egy „Nem rossz…” ebéddel mégsem szúrhatom ki a család szemét… !

Gondoltam egyet és úgy döntöttem, muszáj ezt a ragut valahogy tovább fejleszteni.

Hozzávalók az 1.2-es verzióhoz:

  • az ízetlen kis patisszonpaprikás
  • egy paradicsomkonzerv (a „darabolt paradicsom paradicsomlében” verzió)
  • nagy adag kakukkfű és bazsalikom (szárítottból mehet 1-1 csapott evőkanál)
  • egy csipet cukor (minden paradicsomos ételbe teszek, nem lesz tőle édes, de elveszi a paradicsom durva savasságát)


Nagy sebesen összeöntöttem a hozzávalókat, hagytam, hogy forrjon egyet és tádááámmm: egy ízes, finom patisszonragut kaptam végeredményül.

Pennével és reszelt sajttal ettük. Hangának szerintem megfelelt volna az 1.1-es verzió is, mert neki csak a tészta az érdekes, a szósz csak arra jó, hogy mire végez az ebéddel, a tarkóján és a szemhéján is legyen belőle.