2014. július 6., vasárnap

A bazsalikom "ültetvény" - és ami lett belőle: olaszos bazsalikomos tészta

Kicsi lányomnak most volt a 2. szülinapja. Ebből az alkalomból mindenféle rokonok sereglettek hozzánk, így előzetesen úgy döntöttem, hogy szegény, elhanyagolt tavaszi nagytakarítást ennek apropóján fogom megejteni. Két napig ment a sika-mikálás, bútor húzogatás, ami - legyünk őszinték - egy örökmozgó kis tökmag jelenlétében nem túl egyszerű feladat. Igen kotnyeles kislányomat ugyanis minden érdekelte; a felmosóvíz felmosófej általi szétfröcsögtetésével és könyékig abban történő pancsolással segített felmosni, élvezte, hogy a bútorok elhúzogatásával új, eddig felfedezetlen területekre juthatott, például a fotellal gondosan elbarikádozott könyvespolchoz, vagy a biztonságos helyéről ideiglenesen a frissen kitisztított szőnyeg közepére helyezett virágtartóhoz. 
Rettenetes energiakifejtésbe került, hogy a gyermek ne csináljon több kárt mint hasznot, de azért néhány dolgon így is otthagyta azért pici keze nyomát. A frissen megpucolt üvegajtó esetében például az volt az első teendője, hogy tiszta erőből hozzányomta orrát és homlokát és egy úgynevezett prüszkölő mozdulattal sikerült egy fél háztartási keksz félig megrágott darabjait egyenletesen az üvegen eloszlatnia. És ha már a virágtartót és a frissen kipucolt szőnyeget említettem, természetesen egy ébredés utáni első megnyilvánulással egy nagy cserép teljes tartalmát a szőnyegre borította, majd rámutatott és közölte, hogy "Pikkos, nem jó így, Aja!" Ekkor - gonosz, elítélendő dolog vagy sem - telefonoztam édesanyámnak, hogy nincs-e véletlenül leküzdhetetlen unoka-hiánya, mert rendbe kellene hoznom itthon néhány dolgot, amiben most egy kicsit nem tartanék igényt Hanga segítségére.

De hogy miért meséltem el mindezt? Hát azért, mert egy ilyen volumenű feladat elvégzése közben az ember nem tudja az egész délelőttjét a konyhában tölteni, következésképpen egy 20 perces étel elkészítésével kell levennie az éhes családját a lábáról. És mivel a teraszon a balkonládában ott duzzad fantasztikus bazsalikom ültetvényünk, illetve gyönyörűen virágzik az oregánó, kézenfekvő volt ezek hasznosítása egy olaszos tésztaételben. Maga a mártás az alapvető olasz hozzávalókból készül: hagyma, paradicsom, fokhagyma, bazsalikom, oregánó, de tehetünk bele pirított bacont, gombát vagy szárazkolbászt is és bármilyen formátumú tésztával tálalhatjuk.


Adagolás: fél csomag (25 dkg) száraz tésztához én az alábbi mennyiségekből szoktam mártást készíteni:
  • 1 nagyobb fej hagyma fele
  • egy konzerv darabolt paradicsom paradicsomlében eltéve
  • két gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olíva olaj
  • egy nagy csipet só és bors
  • egy-egy marék bazsalikom és oregánó (kizárólag frissből, a szárítottból elég egy-egy púpos teáskanálnyi)
  • lehet még bele tenni egy kis arasznyi szárazkolbászt karikákra vágva vagy 4-5 szelet bacont felkockázva, lepirítva illetve - mint esetünkben - néhány fej felszeletelt gombát
  • kb 5 dkg parmezán a tetejére, hogy igazán olaszos legyen, de ha nincs, más sajt is megteszi 

A kivitelezés nagyon egyszerű: a felkockázott hagymát kicsit dinszteljük meg az olíva olajon, kapcsoljunk nagyobb lángra és dobjuk rá a gombát, kolbászt vagy bacont is, hogy az is megpiruljon kicsit és kieressze az ízeit, majd borítsuk bele a paradicsomot, nyomjuk bele a fokhagymát, fűszerezzük, hagyjuk kettőt rottyanni és kész is. Már csak össze kell kevernünk a frissen kifőtt tésztával.


1 megjegyzés: