2014. december 21., vasárnap

Elegáns desszert nem csak karácsonyra - Eszterházy pohárkrém

Úgy kezdődött, hogy jó néhány hónappal ezelőtt elrontottam egy Eszterházy tortát. Nagyon finom lett, viszont - talán a tejszínhab minősége miatt - túl lágy lett a krém, így nem lett igazán tartós az eredmény, majdnem, hogy kiskanállal kellett megenni a tortát a végén, viszont a férjem azóta emlegette, hogy ő bizony szívesen fogyasztaná ezt az "elrontott" krémet egy pohárkrém formájában, mert hát minek oda az a sok tészta, meg milyen elegáns is lenne valamilyen családi ünnepkor. Most tehát a szülinapján engedtem a finom lelki puhításnak és lesz ami lesz alapon nekifogtam egy ilyen pohárkrémes csoda elkészítésének. Hál' Istennek, ő teljesen oda volt és hát mi tagadás, szerintem sem lett rossz: legalulra egy puha csokiréteg került, majd középen jött a főszereplő, a diós, rumos vaníliakrém néhány piskótadarabbal gazdagítva, a tetején pedig a cukormáz a szokásos Eszterházy díszítéssel. Mivel az alsó csokiréteg keserű csokiból készült, a közepe pedig lágy és rumos, egyáltalán nem lett émelyítő a végeredmény, és úgy a legfinomabb, ha az ember mindhárom rétegből vesz a kanalára egyszerre. Azt nem mondom, hogy a világ legegyszerűbb desszertje, de legalább sütni nem kell. Igyekszem pontos ügymenetet írni, nehogy valahol elcsússzon a dolog.



Hozzávalók 6, kb két-két és fél dl űrtartalmú pohárhoz:

Az alsó réteghez:
  • 6 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín

A középső réteghez:
  • 1 cs. vaníliás pudingpor
  • 5 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 dl habtejszín (cukrozott, de ne legyen benne keményítő vagy fixáló)
  • 1 evőkanál rum aroma
  • 10 dkg darált dió
  • 6 db kerek babapiskóta, avagy piskótatallér

A tetejéhez:
  • egy nagyobb vagy két kisebb tojás fehérje
  • 10 dkg porcukor
  • kb 2 dkg tortabevonó étcsokoládé (használhatunk sima étcsokit is, de akkor előbb olvasszuk fel és nézzük meg mennyire folyós, nehogy a margarin hozzáadásával túl híg legyen. Mézszerűen folyósnak kell lennie.
  • egy fogpiszkáló
  • egy teáskanálnyi margarin vagy olaj

Azzal kezdjük, hogy a pudingport a csomagon található utasításoknak megfelelően megfőzzük a tejjel és a cukorral. Na ez nem igaz. Töredelmesen bevallom, hogy én nem szoktam külön felforralni a tejet majd összeöntögetni és újra felforralni, hanem a port a cukorral és a tej egy kis részével (kb 1 dl) hidegen csomómentesre keverem már abban az edényben, amiben főzni akarom. Ezt egy kézi habverővel a legkönnyebb megtenni, majd hozzáöntöm a többi tejet, elkeverem, alágyújtok és felforralom, miközben folyamatosan kevergetem. Még soha nem lett csomós, pedig azt sem mondhatnám, hogy takarék lángon óvatosan melegítgetem. Ha ez megvan, akkor ezt most kihűtjük. A család többi tagjánál különböző szankciókat helyezünk kilátásba, arra az esetre, ha belenyalnak a pudingba, majd jóhiszeműen magára hagyjuk. 
Ráérünk akkor folytatni a munkát, ha a puding teljesen kihűlt. Akkor viszont belevágunk a sűrűjébe: egy tálban felforrósítjuk a tejszínt a mikróban, beletördeljük a csokoládét és addig kevergetjük, míg fel nem olvad teljesen. Ne ijedjünk meg, ha hígabb lesz, mint amit sütik tetejére szoktunk kenni, hígnak is kell lennie, mert azt szeretnénk, ha a hűtőben elszállásolt desszertek alján a csoki puha maradna akkor is, ha teljesen áthűl. Így inkább, ha nem találjuk elég hígnak, öntsünk még egy kis tejszínt hozzá, mert a csoki fajtájától is függ, hogy milyen állagú lesz az olvasztás után. Ezt a mennyiséget osszuk el hat pohár alján és egyelőre ideiglenesen költöztessük be őket a hűtőbe.
Következő lépésként vágjunk neki a középső, lényegi rétegnek. A 2 dl habtejszínt verjük lágy habbá. Figyelem: a tejszín legyen hideg, különben megmakacsolja magát és az életben nem lesz belőle hab. Olyan legyen az állaga, ami már azért tartja a formáját, de süteményt még nem mernénk vele díszíteni, mert félnénk, hogy idővel elfolyik. A pudingot habverővel keverjük át és keverjük hozzá a rum aromát és a diót is, majd fakanál segítségével elegyítsük össze a tejszínhabbal. (A habot tegyük a pudinghoz és ne fordítva, nehogy összeessen.) Lágy, könnyű, de folyósnak azért nem nevezhető masszát kell kapnunk. Kapjuk elő a poharakat a hűtőből és osszuk el bennük a krém felét. Minden pohárba morzsoljunk bele egy piskótatallért, majd fedjük be a morzsákat a krém másik felével. Uccu vissza a hűtőbe.
Most, hogy már kezdünk belefáradni, elgondolkozunk rajta, hogy miért is kezdtünk ebbe bele és a hátunk is kezd belukadni a koncentrációtól és az asztal fölött görnyedéstől, jön a harmadik, legbonyolultabb lépés: a cukormáz és a díszítés. A tojásfehérjét (szintén legyen hideg, mert könnyebb dolgunk lesz) félig verjük fel, majd adjuk hozzá a porcukrot és addig verjük, amíg hófehér, fényes, formatartó massza lesz belőle és ha a két ujjunk közé csippentünk belőle és eldörzsöljük, nem érezzük a cukorszemcséket. Ennek a műveletnek jobb elektromos habverővel nekiállni, hacsak nem vagyunk fitness világbajnokok, mert eltart egy darabig. Ha mégis sikerül elérnünk a kívánt eredményt, kapjuk ki a poharakat a hűtőből és kanalazzuk rájuk a cukormasszát. A csokit olvasszuk fel, adjunk hozzá annyi zsiradékot (margarint vagy olajat), hogy sűrűn folyós legyen, majd a poharak közepétől kifelé irányuló csiga vonalban csorgassuk a fehér mázra. Én ezt úgy odottam meg, hogy egy kb 15 cm széles szeletet lemetszettem a sütőpapírból, ebből tölcsért hajtogattam, aminek csak egy egészen pici lyukat hagytam az alján, a tetejét pedig kihajtogattam. Ebbe kanalaztam a csokit, a tölcsér tetejét becsavartam és így nyomtam óvatosan a csokoládét a poharak tetejére. Ez a legnehezebb művelet szerintem ebben a desszertben, úgyhogy ha megvannak a csigabigák, büszkék lehetünk magunkra (én is az voltam). 
Az utolsó mozzanat, hogy egy fogpiszkáló segítségével kialakítsuk a virág formát. A csiga közepétől húzzuk el a masszát a pohár széle felé. A következő csíkot a pohár szélétől húzzuk a csiga közepe felé, és így tovább felváltva, amíg körbe nem érünk.
Jó hír: készen vagyunk. Az így elkészült remekműveket tegyük hűtőbe legalább két órára, aztán fogyasszuk egészséggel.



2 megjegyzés:

  1. Micsoda ötlet! Boldog szülinapot utólag is az ötletgazdának! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! :) Átadtam a köszöntést az illetékesnek.

      Törlés