Túrógombóc, o-o-o-óóóó!

Megint két dologról szeretnék mesélni, amik látszólag függetlenek egymástól, de valahol mégis találkoznak és a gyerekem a keresztmetszet. A két dolog pedig: egyfelől F. Nagy Angéla és az ő túrógombóc receptje, a másik pedig kicsi lányom rajztudományának kifejezésre juttatása. Történt ugyanis, hogy valahol az interneten láttam, hogy túrógombóc, amiről eszembe jutott, hogy de jó lenne csinálni. Az én nagyon bevált receptem pedig valójában F. Nagy Angéláé, amit ősidők óta követek, mert végtelenül egyszerű, nem fő szét, nem kemény, nem lágy, nem szívja meg magát vízzel és még finom is, egyszóval mindent tud, amit egy túrógombócnak tudnia kell. Szerintem egy ideig nem is volt Magyarországon olyan háztartás, ahol nem volt ott a könyvespolcon F. Nagy Angéla A család szakácskönyve c. műve. Én még most is felütöm néha, ha bizonytalan vagyok egy-két klasszikus étel receptjével kapcsolatban, de meglepő módon jó néhány olyan étel is szerepel benne, ami ma modernnek, divatosnak számít. (Nem, senki nem fizetett érte, hogy dicsérjem, csak azért írtam le, mert ez fontos információ a bejegyzés további folyományaira nézve és idegen tollakkal sem szeretnék ékeskedni, ami a túrógombóc receptet illeti.)

Én tehát tudom, hogy miért szeretem ezt a szakácskönyvet, de hogy a kicsi leányom miért pont ehhez az egy könyvhöz vonzódik annyira, arra már nem igen találok magyarázatot. A vonzalmát pedig rendszeresen azzal mutatja ki, hogy kizárólag ebbe a könyvbe szeretne firkálni, ha valamilyen íróeszköz akad a kezébe (véletlenül, vagy iszonyú erőfeszítések árán valamelyik asztalról szerzi meg), akkor azt mindig ezen a könyvön kell kipróbálni. Nem tudom, miért, talán mert látta, hogy én is ezt lapozgatom (természetesen a túrógombóc recept ügyében), de hiába adtam neki oda egy üres füzetet, vagy egy tiszta papírt, az nem volt jó. Már szaladt is vissza a polchoz és happolta el F. Nagy Angéla könyvét. Szegény könyv, hosszú éveket túlélt különböző könyvespolcokon és konyhaszekrényekben, most hiába próbáltam résen lenni, Hangának csak sikerült egyszer úgy elcsennie, hogy nem vettem azonnal észre és szegény könyv ily módon dedikálva lett egy 17 hónapos ifjú szakácsnő által. Ez van, ha gyerek van a háznál, az ember nem állhat ott egész nap fél méterre a gyerekétől, úgyhogy ilyen balesetek sajnos megtörténnek. Egyébként úgy veszem észre, hogy a rajzolást egyre érdekesebb dolognak tartja - bár az említett szakácskönyvet azóta biztonságos helyre mentettem - de akármekkora rajzolófelületet teszek elé, hogy erről majd talán nem lógunk le, ezt valahogy sosem sikerül megoldani és a terítő/asztal is kapni szokott egy kis emléket Hanga 17 hónapos rajztudományából.

Én viszont a világért sem szeretnék unalmassá és terjengőssé válni így a következőkben ismertetném a túrógombóc receptjét (FIGYELEM, megint olyan recept következik, amivel egész délelőtt nem kell csinálni semmit, szinte szó szerint magától elkészül):

Hozzávalók (egy jó leves után tuti, hogy elég négy személynek):

• ½ kg tehéntúró
• 3 tojás
• 2 dl búzadara (avagy gríz)
• csipetnyi só (ez lehet bátor csipet)

Továbbá:

• 2 evőkanál olaj
• a könyv 3-4 evőkanál zsemlemorzsát ír, nekem ez kevés lett, 1-2 evőkanállal több nyugodtan mehet bele, én meg olyan ritkán csinálok, hogy két alkalom között elfelejtem, hogy mennyi zsemlemorzsát is használtam…

Elkészítés:

1. A túrógombóc hozzávalóit keverjük össze (A „Továbbá” sor fölötti rész)
2. Hagyjuk állni legalább másfél-két órát, a legegyszerűbb, ha reggeli után összekeverjük és addig nincs is dolgunk vele, amíg a család meg nem éhezik az ebédre.
3. Amikor a családtagok kezdenek szállingózni, hogy mikor lesz ebéd, tegyünk fel jó sok vizet forrni, sózzuk meg, mint a tészta vizét szokás. Mikor felforrt, vizes kézzel formázzunk gombócokat a masszából (én olyan 3-4 cm átmérőjűeket szoktam) és dobjuk őket közvetlenül a forró vízbe (gyurmáz, bedob, gyurmáz, bedob…). Kétszerre érdemes őket kifőzni, nehogy túl sokan legyenek és összetapadjanak az edény alján. Ha a masszamennyiség fele már gombócok formájában vidáman úszkál a fazékban, óvatosan keverjük meg. Miután a gombócok feljöttek a víz tetejére, még 1-2 percig főzzük őket. Én egyet ki szoktam venni és félbe szoktam vágni, hogy megnézzem, megfőttek-e, szerintem ez a biztos. :)
4. Közben az olajon kezdjük el pirítani a zsemlemorzsát. Szerintem célszerű egy nagyobb alapterületű lábast vagy serpenyőt választani, mert úgy könnyebb lesz megforgatni a gombócokat a zsemlemorzsában. Ha elkezdett a zsemlemorzsa pirulni és már egy kicsit sötétebb színű mint alapállapotában volt, zárjuk el a gázt és még az elkövetkezendő 1-2 perc alatt néhányszor kavargassuk meg, mert az átforrósodott serpenyő még további pirulást eredményez, ami pont elég ahhoz, hogy a morzsa a megfelelő állapotot érje el.
5. A gombócokat forrón forgassuk a zsemlemorzsába majd szedjük ki, hogy helye legyen a következő turnusnak.

 Már csak jó sok tejföl és porcukor kell hozzá.