A karácsonyi gesztenyés pulyka receptje, ami nem csak Karácsonykor finom

Őszinte leszek. Legalább három napja nem főztem. A család összes egységénél jártunk ebédelni, illetve, amit én állítottam elő, az is egy árvaházra való mennyiség volt, nem is tudom, mi lett volna velünk, ha kicsi lányom keresztszülei nem segítenek az elpusztításában… Na jó, tekintettel, hogy ez kedves Férjem kedvenc étele, azért nem voltak álmatlan éjszakáim amiatt, hogy mi lesz a sorsa az imádott gesztenyés pulykának.

A pulyka története egyébként még kedves Férjem kicsi gyerekkorában kezdődött, amikor is emlékei szerint egy amerikai filmben meglátta, hogy ott pulykát esznek vacsorára karácsonykor és addig rágta Anyósom fülét, amíg kötélnek nem állt és ki nem kutatott egy megfelelőnek tűnő pulykás receptet valahonnan és elő nem varázsolt egy egész sült pulykát a karácsonyi asztalra. Apósomnak viszont a karácsony továbbra sem volt karácsony töltött káposzta nélkül, így anyósom a családi béke érdekében mindkettőt készítette éveken keresztül, egészen addig, amíg én be nem léptem az életükbe, mert most már az én feladatom a pulykasütés, ami természetesen azóta sem hiányozhat a karácsonyi menüből.

A pulyka elkészítése igazából csak addig volt bonyi, amíg nem lehetett előfőzött, pucolt gesztenyét kapni. Most már, ebben a nagyon modern világban viszont már nincs akadály meg kifogás, egészen könnyen tudunk világbajnok ételt készíteni és attól, hogy nálunk hagyományosan karácsonykor készül, Neked, Kedves Olvasó, nem kell a jövő karácsonyig várni az elkészítésével. Nem gondolom például, hogy az újévi malacsültet megjelenítő bőrös karajt vagy egy egészben megsütött pipit el lehetne rontani az alábbi recepttel. :)

Az eredeti receptet sajnos nem tudom megmondani, hogy honnan származott, Anyósomtól egy könyvből kifénymásolt papíron kaptam meg, de semmi nem utal rajta a könyv címére vagy szerzőjére. Néhány apró dolgon azóta módosítottunk, finomítottunk is, az eredeti mennyiségek például egy kb 4 kg-os bébi pulykára vonatkoztak, mi ezt az elképzelhetetlen mennyiségű húst egy kb másfél-két kg-os bőrös pulykamell darabra szelidítettük.

Hozzávalók tehát:

• belátásunk és a család mérete szerint megválasztott tömegű husi, nálunk, ahogy említettem, a kb másfél kg-os bőrös pulykamell volt a nyerő, a további mennyiségek ehhez igazodnak
• kb 20 dkg füstölt szárazkolbász
• 20 dkg aszalt szilva
• 5-6 szelet bacon
• 1 ek olíva olaj
• kb 20-25 dkg előfőzött gesztenye
• 4 birsalma
• kb 3 dl húsleves (lehet kockából)
• 1-1,5 dl száraz fehérbor
• só, bors, szerecsendió, zsálya, rozmaring

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő jó forróra (230-250 fok). A kolbászt karikázzuk fel és az olíva olajon kissé pirítsuk meg, majd zsírjával együtt öntsük egy mélyebb tepsi vagy tűzálló tál aljára (mi római tálban szoktuk sütni, azt előtte egy órával be kell vízbe áztatni). A husit alaposan szórjuk be a fűszerekkel, ha leveles zsályánk van, akkor néhányat szórjunk a kolbászra. Ha egyben sült állatkával rendelkezünk, a hasába tegyünk egy-két ág rozmaringot. Mondjuk akkor sem történik tragédia, ha ilyenünk nincs és őrölt rozmaringgal adunk egy masszázst a husinak. A kolbászos ágyra fektessük a madarat (vagy amink van :)). Locsoljuk köré a bort és így, ahogy van, toljuk be a forró sütőbe. „Kapassuk meg” kissé (10-15 perc), hogy picit összehúzódjanak a husi rostjai. Ha ez megtörtént, még egyszer vegyük ki, takargassuk be a bacon szeletekkel, locsoljuk meg a húslevessel, a sütő hőmérsékletét vegyük le olyan 180-190 fokra és a tepsit szorosan betakarva toljuk vissza a sütőbe.

Innentől kezdve azon kívül, hogy néha meglocsolgatjuk a saját levével, a husival az égvilágon semmi dolgunk nincs úgy másfél órán keresztül, esetleg annyi, hogy visszafogjuk a nyálelválasztásunkat, amikor a fűszerek illata elkezd kiszivárogni a sütőből és rafinált táncot kezd lejteni az orrunk körül.

Ha a hús már szinte teljesen puha, dobjuk hozzá a gesztenyét, az aszalt szilvát és a feldarabolt, hámozott almát és így süssük még kb 20 percig, még mindig letakarva. Ha teljes puhulást tapasztalunk, levesszük a fóliát, légkeverésesre állítjuk a sütőt vagy feljebb tesszük a hőfokot és pirosra sütjük a pecsenyénket.

Tálaláskor a sok vele sült finomság mellett  ne feledkezzünk meg a pecsenyeléről sem, szeletelés után alaposan locsoljuk meg vele a husinkat.

Köretnek nagyon finom hozzá a rozmaringos tepsis krumpli, ami egy másik tepsiben a hús alá betolva egy óra alatt nyugodtan megsülöget. Van nekünk más dolgunk meg pici gyerekünk is, nomeg sok egyéb finomság a tepsiben, nem kell a köretet túlbonyolítani. :) Recept itt.

Maradékból lakomát! – Magyaros gombás raguleves és püspökkenyér

Azt gondolom, hogy ettől maradékabb maradékfeldolgozást rég követtem a háztartásomban. Az utolsó pillanatos gombáktól elkezdve a fél hagymán keresztül a maradék aszalt gyümölcsökig, fonnyadozó banánig és tojásfehérjéig mindent felhasználtam. Na nem kell megijedni, nem az „egy helyre megy” bölcsességet követve gyúrtam egybe mindent és lett belőle valami felismerhetetlenség, hanem két nagyon finom ételt (egy levest és egy sütit) sikerült kikutyulnom ezekből a látszólag egymáshoz nem passzoló alapanyagokból.

Azt is el kell mesélnem, hogy a gyermekem kanálmániás lett. Teljesen mindegy, hogy van-e valami ehető a közelében, mindig kivadászik az evőeszközös fiókból néhány kanalat (rendszerint nem is elég neki egyszerre egy, hanem kettőt-hármat szokott elcsórni, nem tudom, mi jár a kis fejében, még én sem tudnék egyszerre két kanállal enni :D), és evést imitálva „Hámm!” felkiáltással a szájába veszi őket és cuppog hozzájuk, mintha valami rendkívül ízleteset enne éppen. Van, amikor nem is elégszik meg ennyivel, valamilyen edény is kell, amiből lehet kanalazni, vagy épp anyát is eteti. A kedvencem viszont az, amikor a rozsdamentes lábasokat sorban előveszi a szekrényből és két kanállal püfölni kezdi őket. Szerintem azt még a szomszédok is hallják, pedig kertes házban lakunk. Biztos ez is valami fejlődési lépcső, amivel tanul és fejleszti magát a gyermek, viszont ezzel a lépcsővel nem jár együtt az, hogy dolga végeztével vissza is tegye a kanalakat a helyére, következésképpen mostanában a lakás több pontján botlottunk már bele egy avagy több ilyen-olyan kanálba. Ha a férjem nem talál kiskanalat a kávéjához a fiókban, szoktam neki mondani, hogy nézzen szét a lakásban, biztosan rájuk akad valahol. De azért nem csak püfölni szokott ám a kicsi lányom, van, amikor teljesen komoly arccal kever, főz a kis lábaskákban, amikről már egyébként lemondtam és „kölcsön” adtam neki, nehogymár az én privilégiumom legyen csak a főzés! Lehet, hogy rám fog hasonlítani? :D Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy sikerült neki megtanítani, hogy csak a kanalakkal játszhat, ha villa akad a kezébe, akkor azt visszateszi (na jó, hellyel-közzel).

De vissza a Földre és a mai ebédhez: Ahogy az már általában hála Istennek lenni szokott, ma is elég gyorsan elkészültem, csak az tolta ki egy kicsit az elkészítési időt, hogy a fent említett, gyermekem bizonyára fontos fejlődési állomásául szolgáló kanálmánia miatt néha kutatnom kellett a lakásban egy-egy teás- vagy evőkanálért. De nem húzom tovább az időt, már írom is, hogy mi kellett a mai ebéd elkészítéséhez. Ez az adag most kivételesen négy személynek is elég, nekünk maradt a levesből bőven.

Nem nagyon szép süti, de határozottan finom

Hozzávalók a püspökkenyérhez:

A receptet egy újságban láttam és néhány változtatás után sikerült a süti összetevőinek az én maradékaimhoz idomulnia. Tehát az én verzióm:

• 4 tojásfehérje (maradék)
• 12 dkg porcukor
• 8 dkg liszt
• csoki (ezt nem nagyon tudom, hogy mennyi volt, egy negyed tábla étcsoki, plusz egy lefejezett, Húsvétról maradt csokinyuszi képezte a csokitartlamat)
• 5-6 dkg maradék aszalt szilva
• 6-8 dkg maradék mazsola
• 1 banán (jelen esetben kissé fonnyadt, de nekünk jó)
• 1 cs sütőpor
• 5 dkg dió (kivételesen ez nem maradék volt)
• pici rum aroma

Az elkészítés nem bonyi, így kell csinálni:

Az aszalt gyümölcsöket 1-2 órára vízbe kell áztatni. A sütőt be kell melegíteni 180 fokra és sütőpapírral ki kell bélelni egy őzgerincet, vagy valami szögletes, hosszúkás sütőformát. A tojásfehérjét fel kell verni habnak, amikor már félig felverődött, hozzá kell szitálni a porcukrot, beleönteni a rum aromát és így felverni keményre. A csokit és a diót durvára kell törni (ezt már tudod, Kedves Olvasó: zacskóba be és adni neki a húsklopfolóval, mehet együtt is a kettő). Az aszalt szilvát kicsit össze kell darabolni, a banánt félkarikákra vágni. A tojásfehérjéhez hozzá kell szitálni a liszttel elkevert sütőport és beleszórni a mindenféle finomságokat majd laza mozdulatokkal, fakanállal összekeverni. Ezen a ponton egy kicsit megrekedtem, mert nem találtam fakanalat (azt hiszem, nem említettem, hogy a fakanalakat is kedveli a leányom). Amúgy a cukor miatt nem esik össze olyan könnyen a tészta, úgyhogy annyira nem kell vele finomkodni, mint a sima tojásfehérje habbal. Én ezen a ponton egy picit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy az egészből egy liszt ízű habcsók lesz, mivel hófehér és sűrű a massza, de nem kell megijedni, nagyon finomra sikerült. :) Bele kell az egészet önteni a formába, elegyengetni és megsütni.

A gombaleves:

Egy kicsit egyedi lett, mert husit is raktam bele, süti mellé úgy gondoltam, hogy husis leves dukál. A húsos részt a még mindig a fagyasztómban hibernálódott pulyka egyes alkatrészei alkották, nevezetesen a mellének egy darabja, kockákra vágva.

Hozzávalók tehát:

• 1-2 ek olaj
• kb 25 dkg pulykamell felkockázva
• fél fej hagyma (maradék, természetesen, befóliázva várta a sorsát a hűtőben)
• két gerezd fokhagyma
• kb 30 dkg gomba (Én egy határozottan utolsó pillanatos adag gombát mentettem meg. Szoktam venni gombát, hogy majd hét közben főzök belőle valamit, aztán nem alakul mindig úgy és szegény ott szomorodik el a hűtőben.)
• egy sárga- és egy fehérrépa
• só, bors kakukkfű, pirospaprika, késhegynyi köménymag
• kb egyharmad pohár tejföl (meglepő módon maradék, há-há)
• kb egy dl tejszín

Továbbá:

• egy tojás
• liszt
• só

Amíg a süti sül, ezzel a levessel kiválóan lehet végezni és még az elveszett kanalakat is lesz időnk megkeresni. A kanalakon kívül egyébként mindig vannak időszakosan eltűnt dolgok, a cumitok időközben meglett, most épp a fényképezőgépem tokja van eltűnt státuszban. De én már nem aggódom. :D

Ja, igen, a leves: A hagymát finomra kell vágni, a zöldségeket meg kell pucolni és föl kell karikázni, a gombát felszeletelni. A kevés olajon meg kell dinsztelni a hagymát, majd magasabb fokozatra kell állítani a tűzhelyet, hozzá kell adni a zöldségeket (a gombát még nem) és nagy lángon kicsit pirítani, majd rá kell dobni a husit is és fehéredésig azt is pirítani. Most jöhet rá a gomba, ezt is addig kavargassuk az edényben, míg kissé össze nem esik. Így készen van a leves alapunk. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, köménymaggal, majd engedjük fel vízzel. A tejfölt és a tejszínt keverjük össze és ha felforrt a leves, habarjuk be vele. Ne felejtsük ki a fokhagymát és a kakukkfüvet sem (én majdnem elfelejtettem beleírni a receptbe :D)!

A tojást verjük fel a sóval és keverjünk hozzá folyamatos keverés mellett annyi lisztet, hogy lágy, de azért valamennyire formatartó masszát kapjunk. (Olyan omlett sűrűségűtől még egy kicsit sűrűbbet, de nehogy szilárd tésztát gyúrjunk belőle!) Egy kiskanál segítségével (újabb kutatás a lakásban…) szaggassuk bele a levesbe. Ezt úgy a legkönnyebb, ha minden szaggatás előtt belemártjuk a levesbe a kiskanalat, így nem fog rátapadni a massza. Ha a kis galuskák feljöttek a leves tetejére, már csak egyet kell forralni rajta és kész. :)

A lányomra pedig nagyon büszke vagyok, mert a kanalat azért nem csak játékra használja. Most kezd tanulgatni kanállal enni és azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenére, hogy így nagyjából minden étkezés után át kell öltöztetni teljesen el vagyok olvadva, amikor próbálkozik és nem adja fel akkor sem, ha többedszerre sem sikerült a szájába irányítani a falatot. Mondjuk a lelkesedése azzal is együtt jár, hogy még a kiflit meg a kölesgolyót is kanállal kell enni, viszont ma már sikerült a levesből egy két zöldségdarabot teljesen egyedül, segítség nélkül kanállal megennie. :) Fejlődünk-fejlődünk, nincs megállás. :D

Megszórtam porcukorral, de őszintén szólva, sokkal szebb így sem lett. :)