Tárkonyos-gombás borjúragu snidlinges krumplipüré-puffanccsal

Általában elmondható, hogy igyekszem gyors és könnyű ételeket tálalni itt az internet virtuális asztalán, most azonban következzen egy kicsit több időt igénylő étel, amit azonban szintén nem bonyolult elkészíteni és az élmény minden fáradtságért kárpótol.

Hozzávalók a raguhoz (2-3 személyre):

• kb fél kg borjúhús, ízlés szerint olyan típusú, amiből szeretünk pörköltet készíteni
• kb 20 dkg gomba (vegyes erdei gombával a legfinomabb, de ez azért nem alap elvárás, csiperkével is nagyon finom)
• egy nagyobb fej hagyma
• só, bors ízlés szerint illetve kóstolás alapján - a sóból együnk egy nagy, olyan négyujjas csipettel először, aztán majd utána sózhatunk, borsból kb egy mokkáskanálnyit javasolnék
• kb egy evőkanál pirospaprika
• késhegynyi őrölt köménymag
• egy púpos teáskanál tárkony
• fél citrom leve
• 1-2 babérlevél
• fél pohár tejföl (kicsi pohár, hogy nehogy félreértés essék)
• 1-2 evőkanál olaj
• 1-1,5 dl paradicsomlé
• kevés víz

Mondhatjuk, hogy úgy indulunk neki a dolognak, mintha egy normál pörköltet szeretnénk készíteni: a husit kockázzuk fel, aprítsuk fel a hagymát, amit kezdjünk el közepes lángon az olajunkon dinsztelni. Könnyebben puhul a hagyma, ha kicsit megsózzuk. Ha úgy látjuk, hogy a hagyma feladja büszke, erős tartását és megadja magát a hő és a só folyamatos ostromának, rádobhatjuk a húst. Locsoljuk meg a paradicsomlével, mehet rá a só-bors-pirospaprika trió is, illetve a babérlevél és a köménymag, majd takarjuk le, vegyük alatta a lángot takarékra és egy jó ideig hagyjuk békén. Most mindössze annyi a dolgunk (az ebéddel legalábbis, az egyéb teendőkkel kapcsolatban nem tisztem tanácsokat adni), hogy kb negyed óránként ránézünk, megkeverjük és pótoljuk az elfőtt folyadékot kevés vízzel, nehogy odaégjen az ebédünk, mert ez némi elkeseredésre adhatna okot kicsi családunk körében.

Én speciel a fennmaradó időben arra adtam a fejem, hogy túlessek az általam gyűlöletes házimunkának tartott fürdőszoba takarítás procedúráján. Ebben az esetben természetesen Hanga lányom is ott kavarog körülöttem a fürdőszobában. Egyéb alkalmakkor nem nagyon szeretjük, ha ott tartózkodik, mert mindenféle flakonok, kencék, piperék stb... ki tudja, mi villanhat éppen egy ilyen pici lányka elméjébe. De most, hogy én is ott voltam és szeretem drága cseppemet szemmel tartani, ő is lelkesen segédkezett a takarításban és néhány testápolós meg egyéb flakont kezdett nagy műgonddal ide-oda rakosgatni. Azt meg szokták ugyebár mondani, hogy az ember csak egy pillanatra nem figyel oda és máris történik valami. Tényleg így volt, a következő pillanatban üvegcsörömpölésre lettem figyelmes a hátam mögött... Megfordulok, hát a kicsi lányom nem akármit tört össze, hanem a babaolajos üveget. Ott folydogált az olaj a földön egy csomó üvegcserép között Hanga meg lemerevedve állt a fenyegető, nagy folt szélén (Azoknak, akik nem tudják, milyen a gyógyszertári babaolaj, segítségül elmondom, hogy ez tulajdonképpen iszonyúan megtisztított, elképesztően agyonfinomított, sűrű napraforgó olaj. Most akkor képzeljük el, hogy ebből jó két dl folyt szét a fürdőszoba padlóján, tele üvegcserepekkel...) Mit volt mit tenni, valahogy meg kellett szabadulni ettől a szörnytől, viszont pontosan tudtam, hogy az üvegszilánkok összesöprése közepette a partvis tele fogja szívni magát az olajos rettenettel, amit egy örökkévalóság lesz kitisztítani belőle. Így is volt... Napokig próbáltam forró vízben kiáztatással és egyéb praktikákkal megszabadítani a pórul járt partvist a rettenettől... Mint ahogy az is napokig tartott, mindenféle csilli-villi és kevésbé csilli-villi tisztítószer bevetése ellenére, mire a fürdőszoba padlójáról eltűnt a sikamlós filmréteg, amit az okozott, hogy a szétfolyt babaolaj ügyesen megbújt a kövezet pórusaiban és egyáltalán nem szeretett volna onnan kijönni még nagyon hosszú ideig...

Nna, ha mindenki túl van az ilyen és ehhez hasonló közjátékokon és a hús már puha (ha szerencsénk van és tényleg borjúhúst kaptunk, akkor ez kb egy óra, egy meglett marha puhulásra bírásának kísérlete esetén ez két óra is lehet) akkor dobjuk hozzá a megpucolt, felkockázott gombát és a tárkonyt és locsoljuk meg a citromlével. Újabb lefedve rotyogtatás után, ha már a gomba is megpuhult és a citromlé beépült a ragu ízébe, még a tejfölt adjuk hozzá és hagyjuk, hogy bugyogjon 1-2 percig. Ezennel elkészültünk.

Bármilyen körettel kínálhatjuk, ami a lelkünknek kedves, én a krumplipürét a megszokottnál kicsit keményebbre kevertem, apróra vágott snidlinget kevertem bele, kanállal sütőpapírra puffancsokat formáztam belőle és a sütőben pirosra sütöttem.

Jó étvágyat!

A bukta sósan - fázisfotókkal

Ki mondta, hogy a bukta csak édesen finom? Szeretnék, Kedves Olvasóm, a figyelmedbe ajánlani egy sós változatot, ami épp olyan puha kelt tésztából van, mint a hagyományos édes változat, de legalább ugyanannyi erénnyel is rendelkezik. Főleg azok számára, akik nem édesszájúak. Salátával kombinálva pedig egy finom ebéd vagy vacsora is lehet. A töltelék tulajdonképpen tetszőleges, én most egy gombás-darálthúsos egyveleget választottam (meg szokásomhoz híven volt némi gomba a hűtőben, ami, hogy úgy mondjam, megérett az elfogyasztásra...)

Az alábbi receptből kb 15 db kisebb bukta lesz.

Hozzávalók a töltelékhez:

• 25 dkg csiperke gomba
• 15 dkg darált hús
• 1 ek olaj
• fél fej hagyma
• egy gerezd fokhagyma
• egy csapott teáskanál kakukkfű
• egy teáskanál pirospaprika
• fél citrom héja és egy csavarintás a levéből
• egy nagy csipet só és bors
• kb 1 dl paradicsomlé
• egy késhegynyi köménymag
• kb 7-8 dkg sajt

Hozzávalók a buktatésztához:

• 12,5 dkg finom liszt
• 12,5 dkg rétesliszt
• egy tojás sárgája + egy egész tojás a tetejére
• 1 csomag instant élesztő
• egy csapott teáskanál cukor
• egy csapott teáskanál só
• kb 1 dl langyos tej
• 1 evőkanál olaj

Az elkészítés:

A bukta tésztával kezdjük, hogy amíg kel, meg tudjuk csinálni a tölteléket. A hozzávalókat szórjuk egy tálba és dagasszunk belőle sima tésztát. Szerencséseknek van erre egy gépi alkalmatosságuk, amihez lehet csatlakoztatni dagasztóspirált és így 2-3 perc alatt meg is van a tésztánk. Ha túl kemény lenne, pici tejet önthetünk még hozzá, ha ragad, akkor szórjunk még bele némi lisztet. Ha a tésztánk sima és egynemű, formáljunk belőle gombócot és letakarva langyos helyen pihentessük, amíg a töltelék elkészül.

A töltelékhez a hagymát vágjuk apró kockákra és a kevés olajon kezdjük el dinsztelni. Sózzuk is meg, mert úgy könnyebben puhul. Amíg a hagyma szépen sercegve teszi a dolgát, pucoljuk meg és karikázzuk fel a gombát. Ha a hagyma megadta magát a sónak és a forró olajnak, dobjuk rá a darált húst és nagy lángon addig pirítsuk, amíg ki nem fehéredik. Ekkor jöhet hozzá a sajt kivételével az összes többi dolog. Fedő alatt most már csak addig kell rotyogtatni, amíg el nem fővi a levét.

Ennyi idő alatt már bizonyára szépen megducisodott a tésztánk. Nyújtsuk is ki nagyjából négyzet alakúra és 2-3 mm vékonyra. A sütőt melegítsük elő 190 fokra (alsó-felső sütés) és béleljünk ki sütőpapírral egy nagyobb tepsit. Ha így előkészültünk, már csak a lényeg van hátra. A tésztát szabdaljuk fel kb 10 x 12 cm-es darabokra, de ahogy kijön, csak az egyik oldaluk legyen egy kicsit hosszabb a másiknál, ne legyenek teljesen négyzet alakúak a lapocskák. Én erre a célra a pizzavágót szoktam alkalmazni, de természetesen késsel is megoldható.

A képen 16 db lapocska látható, hogy hogy lett belőle 15 bukta...??? Nem emlékszem.. :D

Itt látható a 2-3 mm-es vastagság :)

Ez után szeleteljük fel a sajtot akkora darabokra, hogy kényelmesen beleférjenek a téglalapokba és minden sütiszeletre fektessünk egyet úgy, hogy a rövidebb oldallal legyenek párhuzamosak, mert így fogjuk őket feltekerni.

Osszuk el a tésztákon a gombás tölteléket...

majd a rövidebbik oldaluktól indulva tekerjük fel a buktakezdeményeket úgy, hogy alul kicsit fedje egymást a tészta két vége.

A széleit kicsit nyomkodjuk össze (erről nem csináltam fotót) és fektessük őket egymás mellé a tepsibe. Nem igazán kell közöttük helyet hagyni, mert így nem tehetnek mást, mint szépen felfelé törekednek a sütőben.

A tetejüket kenjük meg felvert tojással és addig süssük őket, amíg ilyen színűek nem lesznek (kb 30 perc):

És TÁDÁÁÁMMM:

kész a sós bukta. :)

Elkészítési idő (sütéssel együtt): kb másfél óra
Elfogyasztási idő (terítéssel együtt): kb 10 perc

Fűszeres juhtúróval töltött gombafejek, rántva

Jó hosszú neve van. :D

Hanga Keresztanyukájával még nagyon régen együtt dolgoztunk egy munkahelyen és akkor rengeteget ettünk ilyet ebédre. Persze akkor étteremből rendeltük, most már viszont tudom, hogy hogyan kell előállítani ezt a finomságot, sőt kikísérleteztem, hogy a mi szánk ízének milyen fűszerezéssel a legfinomabb. Azért említettem Hanga keresztanyukáját, mert ő jött hozzánk ebédre, amikor ezt főztem, bár teljesen véletlenül jött ez így ki – előbb döntöttem el, hogy ez lesz az ebéd és utána derült ki, hogy keresztanyu meglátogat minket. Mondjuk ő azt kérte, hogy maradjon névtelenség homályában, ő csak enni szeretne, de mondtam neki, hogy ez így nem megy, mert a történetet meg kell írni. Hát így most hoztam ajándékot meg nem is. :)

Az elkészítés során arany életem volt, mert itt volt Keresztanyu, aki lekötötte a gyereket, amíg én főzőcskéztem. Kicsi leányom így időközben nem pakolta ki a fél konyhaszekrényt, nem halászta le a pultról mindig azt a fakanalat, amit éppen használok, nem próbálta magára rántani a panírozó tányérokat és nem húzgálta neki a lábamnak a fiókokat, így az egész ment, mint a karikacsapás.

Hozzávalók:

• Személyenként két, nagyétkűek esetén három rántott gombát számoljunk, amihez egyenként két nagyobb gombafej kell. Én 12 szép nagy gombafejet vettem, így hat gombóc lett belőle.
• Juhtúró, az én gombamennyiségemhez kb 20 dkg
• Pici olaj
• Egy gerezd fokhagyma
• Egy teáskanál kakukkfű
• Egy fél marék petrezselyem
• Bors

A panírozáshoz:

• Liszt
• Tojás
• Zsemlemorzsa

A sütéshez:

• Olaj

Elkészítés:

A gyereket sózzuk rá Keresztanyura, aki nagyon lelkesen fogja vállalni a bébiszitter feladatot és közben még csacsogni is lehet.

A gombákat hámozzuk meg, a tönkjüket törjük ki és vágjuk apróra. A „pici olajon” kezdjük fonnyasztani a tönkdarabokat. Dobjuk hozzá a kakukkfüvet, a petrezselymet (apróra vágva természetesen), borsozzuk és nyomjuk bele a fokhagymát. Sózni nem kell, mert a juhtúró sós. Ha a gombadarabkák összeestek és magukba szívták az ízeket, öntsük hozzá a juhtúróhoz és jól keverjük el. Minden gombát töltsünk meg színültig a masszával, majd borítsuk őket kettesével össze. Kissé nyomkodjuk meg, hogy a töltelék középen összetapadjon, de azért vigyázzunk a nyomkodással, nehogy eltörjön a gomba.

Azonban Keresztanyu ide, Keresztanyu oda, Hangának sem lehet a végletekig lekötni a figyelmét, mint mindig, most is nagyon érdekelte, hogy mit csinálok. Néhányszor fel kellett emelni és meg kellett neki mutatni, hogy ez itt a gomba, ez a túró, az egy tányér, az meg a serpenyő. Ő pedig nagyokat mosolygott és élénken mutogatott, hogy „Hámm-hámm” - úgy látszik, felfogta, hogy mire megy ki anyu ténykedése - illetve egy gombát is meg kellett egészen közelről vizsgálni.

A panírozásnál érdemes dupla panírt használni (liszt, tojás, zsemlemorzsa, tojás, zsemlemorzsa), hogy sütés közben nehogy kifolyjon a töltelék. Sütésnél használjunk inkább mélyebb, de kisebb alapterületű lábast, mert az olajnak kb kétharmadig el kell fednie a gombuszokat. (A kisebb alapterületűt azért írtam, mert úgy mégis kevesebb olaj kell. Mivel elég nagy gombócok ezek, ha egy nagy serpenyőben egyszerre akarjuk kisütni őket, nagyon sok olajat el kell használnunk.)

Ha nem kell egy árvaházra való mennyiséget előállítanunk, akkor elég gyorsan elkészülhetünk ezzel az ebéddel is. Én vegyes salátát és rizst kínáltam hozzá, Keresztanyu tartárba sem átallotta beletunkolni (tényleg nagyon finom vele egyébként, ajánlom kipróbálásra).

Maradékból lakomát! – Magyaros gombás raguleves és püspökkenyér

Azt gondolom, hogy ettől maradékabb maradékfeldolgozást rég követtem a háztartásomban. Az utolsó pillanatos gombáktól elkezdve a fél hagymán keresztül a maradék aszalt gyümölcsökig, fonnyadozó banánig és tojásfehérjéig mindent felhasználtam. Na nem kell megijedni, nem az „egy helyre megy” bölcsességet követve gyúrtam egybe mindent és lett belőle valami felismerhetetlenség, hanem két nagyon finom ételt (egy levest és egy sütit) sikerült kikutyulnom ezekből a látszólag egymáshoz nem passzoló alapanyagokból.

Azt is el kell mesélnem, hogy a gyermekem kanálmániás lett. Teljesen mindegy, hogy van-e valami ehető a közelében, mindig kivadászik az evőeszközös fiókból néhány kanalat (rendszerint nem is elég neki egyszerre egy, hanem kettőt-hármat szokott elcsórni, nem tudom, mi jár a kis fejében, még én sem tudnék egyszerre két kanállal enni :D), és evést imitálva „Hámm!” felkiáltással a szájába veszi őket és cuppog hozzájuk, mintha valami rendkívül ízleteset enne éppen. Van, amikor nem is elégszik meg ennyivel, valamilyen edény is kell, amiből lehet kanalazni, vagy épp anyát is eteti. A kedvencem viszont az, amikor a rozsdamentes lábasokat sorban előveszi a szekrényből és két kanállal püfölni kezdi őket. Szerintem azt még a szomszédok is hallják, pedig kertes házban lakunk. Biztos ez is valami fejlődési lépcső, amivel tanul és fejleszti magát a gyermek, viszont ezzel a lépcsővel nem jár együtt az, hogy dolga végeztével vissza is tegye a kanalakat a helyére, következésképpen mostanában a lakás több pontján botlottunk már bele egy avagy több ilyen-olyan kanálba. Ha a férjem nem talál kiskanalat a kávéjához a fiókban, szoktam neki mondani, hogy nézzen szét a lakásban, biztosan rájuk akad valahol. De azért nem csak püfölni szokott ám a kicsi lányom, van, amikor teljesen komoly arccal kever, főz a kis lábaskákban, amikről már egyébként lemondtam és „kölcsön” adtam neki, nehogymár az én privilégiumom legyen csak a főzés! Lehet, hogy rám fog hasonlítani? :D Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy sikerült neki megtanítani, hogy csak a kanalakkal játszhat, ha villa akad a kezébe, akkor azt visszateszi (na jó, hellyel-közzel).

De vissza a Földre és a mai ebédhez: Ahogy az már általában hála Istennek lenni szokott, ma is elég gyorsan elkészültem, csak az tolta ki egy kicsit az elkészítési időt, hogy a fent említett, gyermekem bizonyára fontos fejlődési állomásául szolgáló kanálmánia miatt néha kutatnom kellett a lakásban egy-egy teás- vagy evőkanálért. De nem húzom tovább az időt, már írom is, hogy mi kellett a mai ebéd elkészítéséhez. Ez az adag most kivételesen négy személynek is elég, nekünk maradt a levesből bőven.

Nem nagyon szép süti, de határozottan finom

Hozzávalók a püspökkenyérhez:

A receptet egy újságban láttam és néhány változtatás után sikerült a süti összetevőinek az én maradékaimhoz idomulnia. Tehát az én verzióm:

• 4 tojásfehérje (maradék)
• 12 dkg porcukor
• 8 dkg liszt
• csoki (ezt nem nagyon tudom, hogy mennyi volt, egy negyed tábla étcsoki, plusz egy lefejezett, Húsvétról maradt csokinyuszi képezte a csokitartlamat)
• 5-6 dkg maradék aszalt szilva
• 6-8 dkg maradék mazsola
• 1 banán (jelen esetben kissé fonnyadt, de nekünk jó)
• 1 cs sütőpor
• 5 dkg dió (kivételesen ez nem maradék volt)
• pici rum aroma

Az elkészítés nem bonyi, így kell csinálni:

Az aszalt gyümölcsöket 1-2 órára vízbe kell áztatni. A sütőt be kell melegíteni 180 fokra és sütőpapírral ki kell bélelni egy őzgerincet, vagy valami szögletes, hosszúkás sütőformát. A tojásfehérjét fel kell verni habnak, amikor már félig felverődött, hozzá kell szitálni a porcukrot, beleönteni a rum aromát és így felverni keményre. A csokit és a diót durvára kell törni (ezt már tudod, Kedves Olvasó: zacskóba be és adni neki a húsklopfolóval, mehet együtt is a kettő). Az aszalt szilvát kicsit össze kell darabolni, a banánt félkarikákra vágni. A tojásfehérjéhez hozzá kell szitálni a liszttel elkevert sütőport és beleszórni a mindenféle finomságokat majd laza mozdulatokkal, fakanállal összekeverni. Ezen a ponton egy kicsit megrekedtem, mert nem találtam fakanalat (azt hiszem, nem említettem, hogy a fakanalakat is kedveli a leányom). Amúgy a cukor miatt nem esik össze olyan könnyen a tészta, úgyhogy annyira nem kell vele finomkodni, mint a sima tojásfehérje habbal. Én ezen a ponton egy picit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy az egészből egy liszt ízű habcsók lesz, mivel hófehér és sűrű a massza, de nem kell megijedni, nagyon finomra sikerült. :) Bele kell az egészet önteni a formába, elegyengetni és megsütni.

A gombaleves:

Egy kicsit egyedi lett, mert husit is raktam bele, süti mellé úgy gondoltam, hogy husis leves dukál. A húsos részt a még mindig a fagyasztómban hibernálódott pulyka egyes alkatrészei alkották, nevezetesen a mellének egy darabja, kockákra vágva.

Hozzávalók tehát:

• 1-2 ek olaj
• kb 25 dkg pulykamell felkockázva
• fél fej hagyma (maradék, természetesen, befóliázva várta a sorsát a hűtőben)
• két gerezd fokhagyma
• kb 30 dkg gomba (Én egy határozottan utolsó pillanatos adag gombát mentettem meg. Szoktam venni gombát, hogy majd hét közben főzök belőle valamit, aztán nem alakul mindig úgy és szegény ott szomorodik el a hűtőben.)
• egy sárga- és egy fehérrépa
• só, bors kakukkfű, pirospaprika, késhegynyi köménymag
• kb egyharmad pohár tejföl (meglepő módon maradék, há-há)
• kb egy dl tejszín

Továbbá:

• egy tojás
• liszt
• só

Amíg a süti sül, ezzel a levessel kiválóan lehet végezni és még az elveszett kanalakat is lesz időnk megkeresni. A kanalakon kívül egyébként mindig vannak időszakosan eltűnt dolgok, a cumitok időközben meglett, most épp a fényképezőgépem tokja van eltűnt státuszban. De én már nem aggódom. :D

Ja, igen, a leves: A hagymát finomra kell vágni, a zöldségeket meg kell pucolni és föl kell karikázni, a gombát felszeletelni. A kevés olajon meg kell dinsztelni a hagymát, majd magasabb fokozatra kell állítani a tűzhelyet, hozzá kell adni a zöldségeket (a gombát még nem) és nagy lángon kicsit pirítani, majd rá kell dobni a husit is és fehéredésig azt is pirítani. Most jöhet rá a gomba, ezt is addig kavargassuk az edényben, míg kissé össze nem esik. Így készen van a leves alapunk. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, köménymaggal, majd engedjük fel vízzel. A tejfölt és a tejszínt keverjük össze és ha felforrt a leves, habarjuk be vele. Ne felejtsük ki a fokhagymát és a kakukkfüvet sem (én majdnem elfelejtettem beleírni a receptbe :D)!

A tojást verjük fel a sóval és keverjünk hozzá folyamatos keverés mellett annyi lisztet, hogy lágy, de azért valamennyire formatartó masszát kapjunk. (Olyan omlett sűrűségűtől még egy kicsit sűrűbbet, de nehogy szilárd tésztát gyúrjunk belőle!) Egy kiskanál segítségével (újabb kutatás a lakásban…) szaggassuk bele a levesbe. Ezt úgy a legkönnyebb, ha minden szaggatás előtt belemártjuk a levesbe a kiskanalat, így nem fog rátapadni a massza. Ha a kis galuskák feljöttek a leves tetejére, már csak egyet kell forralni rajta és kész. :)

A lányomra pedig nagyon büszke vagyok, mert a kanalat azért nem csak játékra használja. Most kezd tanulgatni kanállal enni és azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenére, hogy így nagyjából minden étkezés után át kell öltöztetni teljesen el vagyok olvadva, amikor próbálkozik és nem adja fel akkor sem, ha többedszerre sem sikerült a szájába irányítani a falatot. Mondjuk a lelkesedése azzal is együtt jár, hogy még a kiflit meg a kölesgolyót is kanállal kell enni, viszont ma már sikerült a levesből egy két zöldségdarabot teljesen egyedül, segítség nélkül kanállal megennie. :) Fejlődünk-fejlődünk, nincs megállás. :D

Megszórtam porcukorral, de őszintén szólva, sokkal szebb így sem lett. :)