Pizzát egyszerűen és egészségesen!

Kezdem azt gondolni, hogy a gyermekem téli álmot alszik. Miközben ugyan abban az időben fektetjük le, mint amikor eddig mindig szoktuk, az utóbbi néhány napban rendszeresen reggel 9 után ébredt fel, tegnap például nem átallott 10-ig aludni. Már kezdtünk aggódni az apjával, hogy valami baja van és be kellene menni hozzá, hogy megnézzük, rendben van-e a gyermek, mikor hallottuk, hogy kezd ébredezni. Mondjuk lehet, hogy neki van igaza, ilyen időben a kutyának sincs kedve csinálni semmit.

Ez az eset tegnap két dolgot eredményezett: az egyik, hogy mi sem keltünk időben, mivel nem volt gyerekriasztás, így mire elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen ma az ebéd, döbbenten tapasztaltam, hogy fél tizenkettő, ami elég erőteljesen behatárolta a lehetőségeimet, tekintettel, hogy a mélyhűtő tartalma ezáltal úgy, ahogy van, kiesett a lehetséges opciók közül. Így aztán kénytelen voltam az otthon fellelhető friss alapanyagokból ebédet gyártani, de mint azt már tudod, Kedves Olvasó, nem szoktam visszariadni az efféle kihívásoktól, így néhány perc múlva már kész tervvel a fejemben fogtam neki a főzésnek...

A másik dolog, amit a téli időjárásnak nem mondható ködös szürkeség okozott, az az, hogy az ember valahogy óhatatlanul elkezd vágyakozni egy kis nyárra. Mivel az ez iránti vágyamat ebben a pillanatban viszonylag körülményesen lehetne egy déli országba szóló repülőjeggyel kielégíteni, azt gondoltam, hogy az ebéddel próbálok meg egy csipetnyi napsütést hozni a sötétségbe. Erre pedig mi lenne alkalmasabb, mint egy jó pizza. Szerintem semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amikor nyáron a kertből frissen szedett fűszernövényekkel és zamatos zöldségekkel megrakott pizzából falatozunk a teraszon a virágzó növények árnyékában…

Még egy dolog, ami a mai pizza-ebédem mellett szól – aztán ígérem, nem szövegelek tovább, hanem mondom a lényeget -, hogy ezzel a recepttel nem egy nehéz, vastag tésztás, hizlaló ételt fogunk előállítani. Ha vékony tésztát gyúrunk, magunk készítjük a pizzaszószt és feltétként sok zöldséget és sovány sajtot használunk, nem egy kalóriabombát kapunk eredményül. Így azt gondolom, talán kompromisszumos megoldás lehet azoknak, akik eddig azt gondolták, a pizza nem beilleszthető egy fogyókúrába. (A fogyókúra iránt végképp elkötelezettek a liszt felét teljes kiőrlésűre cserélhetik, így még egészségesebb lesz.)

Hozzávalók a tésztához (ez egy vékony tésztás pizza esetén gáztepsinyi mennyiség, 3 személynek biztos elég, leves után 4-nek is)

• 25 dkg liszt
• bő 1,5 dl víz (langyos)
• 1 csomag instant élesztő
• fél teáskanál só
• fél teáskanál cukor (hogy legyen barátja az élesztőnek)

A fentieket gyúrjuk össze, alaposan dolgozzuk ki, majd addig hagyjuk pihenni, amíg elkészítjük a pizzaszószt és előkészítjük a feltétnek valókat.

Hozzávalók a pizzaszószhoz:

• egy kicsi konzerv sűrített paradicsom + 1 dl paradicsomlé; mindezek helyett a jó öreg „darabolt paradicsom paradicsomlében” nevezetű konzerv kétharmadát is használhatjuk
• 1 nagyobb gerezd fokhagyma
• egy csipet só és bors
• egy teáskanál szárított bazsalikom és oregánó (ha olyan mázlisták vagyunk, hogy rendelkezésünkre áll friss, mindenképp azt használjuk, egy-egy fél marékkal mehet bele mindkettőből, összetépkedve)
• és a titkos hozzávaló: egy csipet cukor

Ezeket mind plántáljuk egy lábasba és rottyantsuk össze.

Készítsük elő a feltétnek valókat (szabadon választott), továbbá

• némi olívaolajat
• kb 20 dkg sajtot. Használjunk sovány sajtot, ha fontos számunkra, hogy ne legyen kalóriabomba a végeredmény, amit ízesítsünk meg…
• kb 4-5 dkg parmezánnal (bármilyen sajtot használunk, ezt megtehetjük, a parmezán fűszerként fog viselkedni és extra aromát ad a pizzának)

Most jön a varázslat:

A sütőt melegítsük elő 210 fokra. A gáztepsit vékonyan kenjük ki olívaolajjal. A tésztát nyújtsuk ki akkorára, hogy a tepsi oldalára is jusson belőle egy kicsi, néhol szurkáljuk meg villával, majd kenjük meg leheletnyi olívaolajjal, tényleg nagyon kevés kell, inkább csak egy kis permet. Ez egyrészt plusz ízt ad a pizzának, másrészt szigeteli a tésztát, így nem fog elázni, ha lédúsabb feltétet választunk. Most kenjük rá a pizzaszószt, gondosan helyezzük el rajta a feltétet és a reszelt sajtot. A tetejét hintsük meg még egy kevés bazsalikommal és oregánóval és mehet a sütőbe kb 20 percre.

A feltétet természetesen szabadon választhatjuk. Az én jelenlegi verzióm, amitől azt remélem, hogy a karácsonykor derék tájra fellopakodott néhány kdg nem fog tovább gyarapodni:

• 4-5 nagyobb csiperke gomba vékonyra szeletelve
• két paradicsom felkarikázva (Ebből kb másfél ment a pizzára, mert a kicsi lányom mániákusan szereti a zöldséget, így a többit elkunyerálta, még jó, hogy a nyers gombától sikerült eltérítenem... Hidd el, Kedves Olvasó, nem túlzok ezzel, most már evés közben nem mondjuk ki előtte, hogy „uborka”, mert teljesen mindegy, hogy addig mit evett, ha ezt meghallja, azonnal elkezdi követelni és az addigi ennivalójához hozzá sem nyúl többé, csak mutogat a hűtőre és az uborkáért nyújtózkodik. :D)
• egy nagyobb kaliforniai paprika fele vékonyra szeletelve (ennek a kétharmadát sikerült megmentenem a pizzára)
• egy fél hagyma, igen, ez is vékonyra szeletelve :)
• kb 20 dkg sovány sonka

Nem akarom a pizzámat tovább fényezni, de azt még azért elmondom, hogy a végeredmény olyan ízes szokott lenni, hogy a ketchup sem kívánkozik hozzá, amivel újabb súlyos kalóriák megspórolására nyílik lehetőségünk.

Utóirat:

Mikor megírtam a szöveget és úgy gondoltam, hogy kész, már csak a képet akartam feltölteni, amitől lefagyott a rendszer és az egész mese elveszett. Így aztán egy fél - na jó, háromnegyed - nyugi-csokimikulás elfogyasztása után kezdhettem elölről az egészet. Azért bízom benne, hogy így sem lett rossz... :)

Spenótos-ricottás penne

Két dolognak vagyok folyamatosan képtelen a végére járni: az egyik a mosatlan ruha, a másik a mosatlan edény. Szerencsére már van segítségem. Hanga lányom nagyon lelkes minden házimunkát illetően (persze, most még, de majd megnézem őt az én koromban :D). Bármit csinálok, mindig ott sertepertél és mutatja, hogy mikor mi következik és rettenetesen segít. Például, mikor mosom ki a felmosó fejet a vödörben, mutatja a kosarat, hogy oda tegyem bele kicsavarni. Felsöpréskor hozza utánam a lapátot és próbálja a kezembe nyomni, még akkor is, ha még egyáltalán nem tartunk ott, hogy szükség lenne rá. A lapát kell, fontos és kész. A porszívó bekapcsolásával pedig folyton kísérletezik és miután látja, hogy én lábbal lépek a kapcsolóra, ő is úgy szeretne, de mivel neki a porszívó teteje nagyjából a csípőjéig ér, elég komoly nehézségekbe ütközik az ügy egyelőre. 

A mosogatógép ki- és bepakolásában viszont abszolút aktívan részt vesz és úgy tűnik, minden alkalom egy külön élmény számára. Mondjuk nekem is, mert mindig élményként fogom fel, hogy ma sem törtünk össze egyetlen edényt sem. Az én kicsi leányom ugyanis nem szívbajos gyerek. Mikor kinyitom a mosogatógép ajtaját, akkor „El! El!” kiáltásokkal szabályosan rohan felém és óriási lelkesedéssel kezdi adagolni a kezembe a dolgokat a gépből, mert már tudja, hogy ami benne van, azt el kell pakolni. Szerencsére most már kezdi megtanulni, hogy mi az, amit anya rak helyre, mert kezdetben némi aggodalomra adott okot, hogy a nagy porcelán leveses tányérokról is úgy érezte, az ő felelőssége, hogy helyre kerüljenek és feszített tempóban próbálta az összeset a kezembe nyomni én meg nem győztem őket kikapkodni a kis kezéből, nehogy valamelyik nagy sebességgel földet érjen. Mindettől függetlenül nagyon ügyes kislány, mert néhány dolgot már tényleg helyre tud tenni – persze nyilvánvalóan a játékai nem képezik részét ezeknek a tárgyaknak, de például teljesen önálló megfigyelései alapján tudja, hogy hol tartjuk a fedőket és az evőeszközöket, így néhány veszélytelennek látszó eszközt (pl teáskanál, fakanál), szoktam neki engedni, hogy helyre tegyen. Kettő pici probléma van csak, az egyik, hogy az evőeszközök a legfelső fiókban vannak, amibe még nem lát bele, így csak kihúzza a fiókot, és vaktában, de nagyon határozottan egyszerűen belehajítja a dolgokat, a másik, hogy nem mindig sikerül különbséget tenni a tiszta és piszkos evőeszközök között és néha lekap a pultról egy-egy maszatos kanalat is és azt is a fiókba helyezi. Annyit tudok tenni, hogy próbálom neki tanítgatni, hogy mi a különbség az eljárásban a tiszta és a piszkos edényeket illetően és szoktam neki hagyni, hogy ő is érvényesüljön és később mindig gyorsan rendet rakok a fiókban.

A kanál és kavartyú mánia pedig még mindig töretlen, így takarítás közben továbbra is folyamatosan szedem össze az újabb és újabb eltűnt kiskanalakat, habverőt, fakanalat, amik néha elképesztő helyekről kerülnek elő, de ez már egy másik mese. :)

Node, hogy jön mindez ide? Hát először is szerintem aranyos, hogy mit tud produkálni egy ilyen tökmagocska és szeretném ezzel a Te lelkedet is egy kicsit melengetni, Kedves Olvasó, másodszor meg arról jutott mindez eszembe, hogy azokon a napokon, amikor nagytakarítok, valami rendkívül gyorsan, vagy lehetőleg magától elkészülő ebédet kell kitalálnom, hogy mindenre legyen idő. A kicsi lányom ugyanis tényleg segít, de azt nem állítottam, hogy ezzel gyorsabban is haladnak a dolgok. :D A spenótos-ricottás penne pedig egy negyed óra alatt elkészülő ebéd, mert mire a tészta kifő, a szósz is kész és mivel frissen a legfinomabb, azonnal asztalhoz is ülhetünk.

Hozzávalók (2-3 személyre, természetesen :D):

• 15-20 dkg spenót (a legjobb a friss, de ha nincs, lehet kapni leveles mirelit spenótot is, ha az sincs vagy pofátlanul drágának találjuk, akkor még a fagyasztott spenót püré is megteszi, csak akkor kicsit máshogy fog kinézni az ételünk :))
• kb egy ek olíva olaj
• 2-3 gerezd fokhagyma
• só, bors, szerecsendióval is megbolondíthatjuk, de ez elhagyható
• kb 15-20 dkg ricotta, ez ízlés dolga, attól függ, mennyire szeretnénk lágyítani a spenót ízén
• kb 25 dkg tészta, ahogy „talán” említettem, én pennéből csináltam, de a masni tészta is jó hozzá, vagy akár a spagetti illetve a hosszú és vékony tészták további válfajai
• reszelt sajt a tetejére (én meg szoktam engedni magunknak azt a luxust, hogy parmezán sajtot használok, mert az nagyon intenzív ízű, fűszer is egyben, de az én receptjeimben semmit sem muszáj)

Elkészítés:

Olyan fél egy felé dobjuk el a kezünkből a felmosót és tegyük is el a gyerek elől, hogy amíg mi főzünk, ne tudjon a felmosó vízben könyékig pancsolni, kiskacsát, telefont úsztatni stb.

A tészta vizét tegyük fel melegedni. Innentől kicsit különböző módon járjunk el attól függően, hogy milyen spenótunk van:

• a. Friss spenót: A kanálnyi olíva olajon kezdjük el fonnyasztani, gyorsan össze fog esni.
• b. Mirelit leveles spenót: Nem kell kiengedni főzés előtt, hanem a kanálnyi olíva olajon, fedő alatt kezdjük lassú tűzön felmelegíteni. Önthetünk alá néhány csepp vizet, nehogy oda kapjon és néha kevergessük. 5-6  perc alatt ez is megvan.
• c. Ha okosan előre gondolkodtunk, amire én általában képtelen vagyok, akkor olvasszuk ki előre a spenótot. Amennyiben hozzám hasonlóan az utolsó pillanatban találjuk ki, hogy mi lesz az ebéd, akkor ugyan az a feladat, mint a leveles fagyasztott spenótnál, csak lehet, hogy 1-2 perccel tovább fog tartani, mert ez általában tömbösre van fagyasztva. De nem kell aggódni, mire a tészta kifő, ebben az esetben is el fogunk készülni a szósszal.

Ha összeesett/kiolvadt a spenót, fűszerezzük, nyomjuk rá a fokhagymát és öntsük rá a ricottát. Közben főzzük ki a tésztát. A tészta főzővizéből tegyünk egy merőkanálnyit a szószra és a végén keverjük össze a kifőtt tésztával (mármint a szószt).Ha leveles spenóttal dolgoztunk, akkor remélhetőleg a képen látható eredményt kaptuk, a pürés verziónál egy majdnem egyöntetű, élénk zöld tésztamártásunk lesz.

Üljünk asztalhoz, vegyünk magunkhoz a további fizikai megterheléshez elegendő szénhidrátot és folytassuk a takarítást.

Bolognai penne - egyszerűbb mint gondolnánk

Sokat olvasgattam és kutattam minden felé, hogy megtaláljam az igazi bolognai receptjét. Nagyon sokan állítják, hogy a birtokában vannak, de mégis szemrebbenés nélkül képezi a ketchup a szósz alapját, vagy akár a mi jó öreg ételízesítőnk tűnik fel a hozzávalók között. Mivel a férjem egy ideig tartózkodott Olaszországban, azt például tudom, hogy a ketchupnak semmi köze nemhogy a bolognaihoz, de az országhoz sem sok.  Egy olaszországi étteremben minimum furán néznek az emberre, ha ketchupot kér a pizzájához. (Akármennyi olasz főzős műsort megnézhetünk a TV-ben, én még egyben sem láttam, hogy bármelyik szakács használta volna az ételeihez.) Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy még az olaszok sem csinálják egészen egyformán a bolognai ragut, sőt, mi több, Bolognában nem is hívják bolognainak, náluk spagetti al ragu a neve és ott máshogy is készítik, pl nincs benne paradicsom. (Mondjuk ez nem meglepő, hiszen a párizsit sem hívják így a párizsiak, a nápolyit a nápolyiak és még sorolhatnánk.)

Fogtam hát a jó sok receptet, alaposan szelektáltam közöttük és a férjem olaszországi tapasztalataival összegyúrva az alábbi étel kerekedett ki belőle:

Hozzávalók (ez három személynek bőségesen elég, nálunk egy bő adag szokott maradni belőle, mivel mi két és félnyien vagyunk):

• 25 dkg darált hús (eredetileg sertés-marha egyvelegnek kellene lennie, de ha csak az egyiket kapunk, az sem kétségbe ejtő)
• egy közepes fej hagyma
• egy-két szál halványító-, avagy szárzeller mérettől függően (nekem most csak zellergumóm volt otthon sőt néha nem átallok zellerlevelet bele tenni, ez mondjuk nem autentikus, de kisegítő megoldásnak jó)
• egy sárgarépa
• 6-8 db friss, húsos paradicsom, vagy a jó öreg konzerv, a darabolt paradicsom paradicsomlében verzió, vagy egy családi méretű sűrített paradicsom, vagy az eltett paradicsomléből kb 2,5-3 dl.
• olíva olaj
• két nagy gerezd fokhagyma
• kakukkfű
• bazsalikom
• só, bors
• és az én titkos hozzávalóm minden paradicsomos ételhez: egy csipet cukor

Valamint:

• kb 25-30 dkg penne vagy spagetti tészta ízlés szerint
• 5 dkg parmezán

A hagymát apróra vágjuk, a répát és a zellert nagy lyukú reszelőn lereszeljük és elkészítjük a sofrittot, azaz ezt a három hozzávalót az olíva olajon addig pároljuk, míg kissé össze nem esnek, meg nem puhulnak a zöldségek. Ezután tegyük rá a darált húst, vegyük nagyobbra a lángot és pirítsuk, amíg a hús ki nem fehéredik. Öntsük nyakon a paradicsommal (ha sűrített paradicsomot használunk, egy kis vizet is öntsünk hozzá), nyomjuk bele a fokhagymákat  és szórjuk bele a fűszernövényeket (ha friss zöldfűszert használunk, csak a felét tegyük most a szószba, a másik felét a főzés végén, így sokkal intenzívebb lesz az ízük). Sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a csipet cukrot is (tényleg csak egy pici csipet kell, de szerintem csodát művel a paradicsomos ételekkel). Ezzel kérem szépen, meg is vagyunk a szósszal, ugye, hogy semmi bonyolult nincs benne? Ennyi idő alatt még a kicsi lányom sem tud különösebb galibába bonyolódni. 

Akkor jó a mártás, mikor sűrű, majdnem egynemű és a répa és zeller darabokat már alig lehet felfedezni benne. Ez kb háromnegyed óra. Közben, ha nagyon elfőné a levét, kicsi vízzel lehet pótolni, valamint néha kevergessük meg. De tényleg nem okoz további bonyodalmakat az életünkben, nyugodtan magára lehet hagyni, hogy szépen, lassan rotyoghasson a tűzhelyen.

Ha a szósz már nagyjából kész, főzzük ki a tésztát. Én azért főzök mostanában szinte mindig pennét, mert Hanga még kézzel eszi a tésztát és ezt tudja jól megfogni és bekapni, valamint elég tartalmas, és mivel egyesével pakolja a szájába, így nem tölti be a 18-at, mire egyszer jól lakik az ebéddel. A spagetti nálunk sajnos mostanában szóba sem jöhet, nyilván akkor lesz majd nagy sláger, amikor már elég nagy lesz hozzá, hogy szálanként porszívózza be a hosszú tésztacsíkokat, szanaszét fröcsögtetve róla a szószt. Mondjuk a fröcsögtetés a pennével is megy, még a tarkóján meg a szemhéján is szokott lenni a mártásból (tényleg, ez nem költői túlzás, a szó szoros értelmében meg szokott ez történni). :D

A tészta leszűrése előtt tegyünk a szószhoz 3-4 evőkanálnyit a tészta főző vizéből és csak ez után szűrjük le, de nehogy leöblítsük hideg vízzel! Azonnal forgassuk össze a mártással és hagyjuk 1-2 percig pihenni, hogy a tészta magába szívhassa az ízeket.

Parmezánnal megszórva tálaljuk. (Ha csak lehet, ne helyettesítsük más sajttal, mert a parmezán nem csak egyszerűen sajt, fűszer is egyben, ezzel lesz teljes az étel íze.)

Nem mondom, hogy szép, de isteni finom :)

Felháborodott szösszenet a penne carbonararól

Talán már említettem, hogy nem szeretem a félkész ételeket és a különböző alapokat és porokat. Általában a boltban rájuk sem szoktam nézni, de most, ahogy elsétáltam mellettük, teljesen döbbenten tapasztaltam, hogy létezik carbonara alap is. Néhány pillanatig teljesen értetlenül meredtem a zacskóra. Úgy gondolom ugyanis, hogy a carbonara pennétől egyszerűbb tésztaétel nem nagyon létezik, talán csak a sajtos tejfölös tészta,  vagy nagymamám egyik kedvence, a teljesen natúr, zsíros, sós tészta. Szóval ettől a "Carbonara ala Zacskó" verziótól annyira leesett az állam, hogy el kellett olvasnom az összetevőket a csomagoláson, lekaptam hát egyet a polcról. A férjem teljesen meg is döbbent, hogy miért veszem a kezembe, de megnyugtattam, hogy egyáltalán nem akarom megvenni, csak kíváncsi vagyok, hogy miből van. Hát, mondanom sem kell, hogy semmi olyan nincs benne, aminek köze lenne a carbonarahoz. Annyira felháborított ez az egész, hogy azóta erős kényszert érzek rá, hogy leírjam a carbonara receptjét. Ha csak egy valaki elolvassa, aki eddig porból csinálta, akkor már nem strapáltam magam hiába.

A hozzávalók olyan 2-3 személyre szólnak, nekünk ez elég szokott lenni bőven egy ebédre, a több tagú családok főzős tagjait megkérném, hogy szorozzák fel a mennyiségeket.

Hozzávalók, tehát:

• egy teáskanálnyi olíva olaj
• 25 dkg száraz tészta (penne vagy spagetti)
• 4-5 szelet jó minőségű, húsos bacon (ha valakinek van pénztárcája, lelki ereje olasz pancettát beszerezni, akkor tegye meg mindenképp, nekünk az túl drága és macerás lenne)
• két tojás sárgája (ha kisebbek a tojások, lehet három is)
• 1,5 dl tejszín
• bors (a frissen őrölt az igazi ebbe az ételbe)
• kb 8 dkg parmezán sajt (Ez szintén nem nagyon olcsó dolog, de nem kell belőle sok és ha megveszünk egy darabot az nagyon sokáig eláll, mivel ez száraz sajt, valamint nagyon sok ételhez fel tudjuk használni. Ha valaki mégsem szeretné megreszkírozni, válasszon más kemény sajtot.)

Tegyük fel a tészta vizét melegedni (igen, kérem szépen, ezzel az étellel nyugodtan elkészülhetünk, mire kifő a tészta). A bacont csíkozzuk fel és a kiskanálnyi olajon lassan kezdjük megpirítani. Nem szabad nagy lángon sütni, mert nem fog eléggé kisülni a zsírja és nem lesz elég ropogós. Amíg a bacon pironkodik, keverjük össze a tojássárgákat a tejszínnel és kb 4-5 dkg reszelt parmezánnal. Főzzük ki a tésztát.

Figyelem, most jön a fontos rész: a tésztáról öntsük le a vizet, de nehogy elkezdjük jó magyar szokás szerint lemosni hideg vízzel! Azon melegében öntsük rá a bacont és a tojásos mártást és folyamatosan kevergessük kb. 1 percig, amíg azt nem látjuk, hogy a mártás sűrű, fényes bevonatot képez a tésztán. Melegíteni a mártás ráöntése után már nem szabad, mert összeugrik a tojás és rántottás tésztát kapunk. A tészta hője elég, hogy a mártás besűrűsödjön. Ezután már csak bőségesen szórjuk meg frissen őrölt borssal. Én sózni nem szoktam, mert a bacontól és a tészta vízbe tett sótól elég sós lesz. 

Tálaljuk a fennmaradó reszelt parmezánnal.

Fényképem sajnos nincs róla, mert mostanában nem csináltam, de amint tudom, pótolom ezt a hiányt.