Lencsés marharagu

Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni. Szétomlós marhahús gazdag szószban, lencsével, mert épp erre volt gusztusom. Nem szép, a fotók sem sikerültek túlzottan, de - és itt most nem szeretnék nagyképűnek tűnni - egy igazi ízbomba lett belőle.

Ezt az ételt reggel kell elkezdeni főzni, ha ebédet akarunk belőle, mert kb 2,5-3 óra főzés kell neki, viszont ha egyszer odatettük a tűzre, órákon keresztül semmi dolgunk nincs vele, csak néha megkeverni.

Hozzávalók (ez az adag 4 személynek bőven elég, nem nagyon lehet belőle keveset készíteni):

• kb 40 dkg marhahús (én lábszárból készítettem)
• egy bögre lencse
• egy nagy fej hagyma
• egy közepes sárgarépa
• kb 1.5-2 dl vörösbor (mondjuk szó, mi szó, én fehérborral csináltam, azzal is nagyon jó lett, de a vörös illik bele igazán)
• néhány szál zeller vagy egy negyed zellergumó
• két evőkanál olaj
• két kis konzerv sűrített paradicsom
• két gerezd fokhagyma
• egy teáskanál cukor
• egy csapott teáskanál bors (ízlés szerint lehet kevesebb is)
• kb egy púpos teáskanál só
• késhegynyi köménymag
• egy teáskanál borsikafű
• egy csapott teáskanál őrölt rozmaring (vagy egy púpos teáskanál friss)
• fél citrom leve
• 2-3 babérlevél
• kb egy evőkanál pirospaprika

Elkészítés (a sok hozzávaló ellenére nem kell megijedni, egyáltalán nem bonyolult):

A lencsét áztassuk hideg vízbe. A húst falatnyi kockákra vágjuk, a hagymát apróra kockázzuk, a sárgarépát lereszeljük nagylyukú reszelőn. Ha zellergumónk van, azt is lereszeljük, ha levelünk, akkor azt apró darabokra vágjuk. Kicsit felhevítjük az olajat a fazékban és a zöldségeket rádobjuk dinsztelni. A lángot vegyük közepesre és sózzuk meg a zöldségeket. Ha valamennyire megpuhultak, és összeestek, dobjuk rá a húst és jöhetnek a fűszerek: fokhagyma, köménymag, cukor, só, bors, babérlevél, pirospaprika, borsikafű, rozmaring, majd öntsük az egészet nyakon a borral és a paradicsommal. Keverjük jól össze, fedjük le, a lángot vegyük kicsire és kezdjünk valami egész mással foglalkozni, mert mostantól két órán keresztül az ég világon semmit nem kell csinálni az ebédünkkel (esetleg néha megkeverni és megnézni, hogy nem főtte-e el a levét; ha igen, akkor vízzel és/vagy borral pótoljuk, nehogy leégjen).

Ha a hús megpuhult, a szaftja pedig besűrűsödött és a reszelt zöldségeket sem lehet már felfedezni benne, adjuk hozzá a lencsét, öntsük fel egy bögre vízzel, amit majd főzés közben szépen fel fog szívni, a mártás összes finom ízével együtt. Ha a lencse megpuhult, a ragu szép sűrű és minden víz elfőtt róla, csorgassuk bele a citromlevet, keverjünk egyet rajta és már készen is vagyunk.

Friss kenyeret kínáljunk hozzá. (De szerintem anélkül is meg lehet enni, ha valaki vigyázni szeretne a vonalaira, mert egyáltalán nem zsíros étel.)

Tipikus "ronda, de finom"...

Tárkonyos-gombás borjúragu snidlinges krumplipüré-puffanccsal

Általában elmondható, hogy igyekszem gyors és könnyű ételeket tálalni itt az internet virtuális asztalán, most azonban következzen egy kicsit több időt igénylő étel, amit azonban szintén nem bonyolult elkészíteni és az élmény minden fáradtságért kárpótol.

Hozzávalók a raguhoz (2-3 személyre):

• kb fél kg borjúhús, ízlés szerint olyan típusú, amiből szeretünk pörköltet készíteni
• kb 20 dkg gomba (vegyes erdei gombával a legfinomabb, de ez azért nem alap elvárás, csiperkével is nagyon finom)
• egy nagyobb fej hagyma
• só, bors ízlés szerint illetve kóstolás alapján - a sóból együnk egy nagy, olyan négyujjas csipettel először, aztán majd utána sózhatunk, borsból kb egy mokkáskanálnyit javasolnék
• kb egy evőkanál pirospaprika
• késhegynyi őrölt köménymag
• egy púpos teáskanál tárkony
• fél citrom leve
• 1-2 babérlevél
• fél pohár tejföl (kicsi pohár, hogy nehogy félreértés essék)
• 1-2 evőkanál olaj
• 1-1,5 dl paradicsomlé
• kevés víz

Mondhatjuk, hogy úgy indulunk neki a dolognak, mintha egy normál pörköltet szeretnénk készíteni: a husit kockázzuk fel, aprítsuk fel a hagymát, amit kezdjünk el közepes lángon az olajunkon dinsztelni. Könnyebben puhul a hagyma, ha kicsit megsózzuk. Ha úgy látjuk, hogy a hagyma feladja büszke, erős tartását és megadja magát a hő és a só folyamatos ostromának, rádobhatjuk a húst. Locsoljuk meg a paradicsomlével, mehet rá a só-bors-pirospaprika trió is, illetve a babérlevél és a köménymag, majd takarjuk le, vegyük alatta a lángot takarékra és egy jó ideig hagyjuk békén. Most mindössze annyi a dolgunk (az ebéddel legalábbis, az egyéb teendőkkel kapcsolatban nem tisztem tanácsokat adni), hogy kb negyed óránként ránézünk, megkeverjük és pótoljuk az elfőtt folyadékot kevés vízzel, nehogy odaégjen az ebédünk, mert ez némi elkeseredésre adhatna okot kicsi családunk körében.

Én speciel a fennmaradó időben arra adtam a fejem, hogy túlessek az általam gyűlöletes házimunkának tartott fürdőszoba takarítás procedúráján. Ebben az esetben természetesen Hanga lányom is ott kavarog körülöttem a fürdőszobában. Egyéb alkalmakkor nem nagyon szeretjük, ha ott tartózkodik, mert mindenféle flakonok, kencék, piperék stb... ki tudja, mi villanhat éppen egy ilyen pici lányka elméjébe. De most, hogy én is ott voltam és szeretem drága cseppemet szemmel tartani, ő is lelkesen segédkezett a takarításban és néhány testápolós meg egyéb flakont kezdett nagy műgonddal ide-oda rakosgatni. Azt meg szokták ugyebár mondani, hogy az ember csak egy pillanatra nem figyel oda és máris történik valami. Tényleg így volt, a következő pillanatban üvegcsörömpölésre lettem figyelmes a hátam mögött... Megfordulok, hát a kicsi lányom nem akármit tört össze, hanem a babaolajos üveget. Ott folydogált az olaj a földön egy csomó üvegcserép között Hanga meg lemerevedve állt a fenyegető, nagy folt szélén (Azoknak, akik nem tudják, milyen a gyógyszertári babaolaj, segítségül elmondom, hogy ez tulajdonképpen iszonyúan megtisztított, elképesztően agyonfinomított, sűrű napraforgó olaj. Most akkor képzeljük el, hogy ebből jó két dl folyt szét a fürdőszoba padlóján, tele üvegcserepekkel...) Mit volt mit tenni, valahogy meg kellett szabadulni ettől a szörnytől, viszont pontosan tudtam, hogy az üvegszilánkok összesöprése közepette a partvis tele fogja szívni magát az olajos rettenettel, amit egy örökkévalóság lesz kitisztítani belőle. Így is volt... Napokig próbáltam forró vízben kiáztatással és egyéb praktikákkal megszabadítani a pórul járt partvist a rettenettől... Mint ahogy az is napokig tartott, mindenféle csilli-villi és kevésbé csilli-villi tisztítószer bevetése ellenére, mire a fürdőszoba padlójáról eltűnt a sikamlós filmréteg, amit az okozott, hogy a szétfolyt babaolaj ügyesen megbújt a kövezet pórusaiban és egyáltalán nem szeretett volna onnan kijönni még nagyon hosszú ideig...

Nna, ha mindenki túl van az ilyen és ehhez hasonló közjátékokon és a hús már puha (ha szerencsénk van és tényleg borjúhúst kaptunk, akkor ez kb egy óra, egy meglett marha puhulásra bírásának kísérlete esetén ez két óra is lehet) akkor dobjuk hozzá a megpucolt, felkockázott gombát és a tárkonyt és locsoljuk meg a citromlével. Újabb lefedve rotyogtatás után, ha már a gomba is megpuhult és a citromlé beépült a ragu ízébe, még a tejfölt adjuk hozzá és hagyjuk, hogy bugyogjon 1-2 percig. Ezennel elkészültünk.

Bármilyen körettel kínálhatjuk, ami a lelkünknek kedves, én a krumplipürét a megszokottnál kicsit keményebbre kevertem, apróra vágott snidlinget kevertem bele, kanállal sütőpapírra puffancsokat formáztam belőle és a sütőben pirosra sütöttem.

Jó étvágyat!

Maradékból lakomát! – Magyaros gombás raguleves és püspökkenyér

Azt gondolom, hogy ettől maradékabb maradékfeldolgozást rég követtem a háztartásomban. Az utolsó pillanatos gombáktól elkezdve a fél hagymán keresztül a maradék aszalt gyümölcsökig, fonnyadozó banánig és tojásfehérjéig mindent felhasználtam. Na nem kell megijedni, nem az „egy helyre megy” bölcsességet követve gyúrtam egybe mindent és lett belőle valami felismerhetetlenség, hanem két nagyon finom ételt (egy levest és egy sütit) sikerült kikutyulnom ezekből a látszólag egymáshoz nem passzoló alapanyagokból.

Azt is el kell mesélnem, hogy a gyermekem kanálmániás lett. Teljesen mindegy, hogy van-e valami ehető a közelében, mindig kivadászik az evőeszközös fiókból néhány kanalat (rendszerint nem is elég neki egyszerre egy, hanem kettőt-hármat szokott elcsórni, nem tudom, mi jár a kis fejében, még én sem tudnék egyszerre két kanállal enni :D), és evést imitálva „Hámm!” felkiáltással a szájába veszi őket és cuppog hozzájuk, mintha valami rendkívül ízleteset enne éppen. Van, amikor nem is elégszik meg ennyivel, valamilyen edény is kell, amiből lehet kanalazni, vagy épp anyát is eteti. A kedvencem viszont az, amikor a rozsdamentes lábasokat sorban előveszi a szekrényből és két kanállal püfölni kezdi őket. Szerintem azt még a szomszédok is hallják, pedig kertes házban lakunk. Biztos ez is valami fejlődési lépcső, amivel tanul és fejleszti magát a gyermek, viszont ezzel a lépcsővel nem jár együtt az, hogy dolga végeztével vissza is tegye a kanalakat a helyére, következésképpen mostanában a lakás több pontján botlottunk már bele egy avagy több ilyen-olyan kanálba. Ha a férjem nem talál kiskanalat a kávéjához a fiókban, szoktam neki mondani, hogy nézzen szét a lakásban, biztosan rájuk akad valahol. De azért nem csak püfölni szokott ám a kicsi lányom, van, amikor teljesen komoly arccal kever, főz a kis lábaskákban, amikről már egyébként lemondtam és „kölcsön” adtam neki, nehogymár az én privilégiumom legyen csak a főzés! Lehet, hogy rám fog hasonlítani? :D Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy sikerült neki megtanítani, hogy csak a kanalakkal játszhat, ha villa akad a kezébe, akkor azt visszateszi (na jó, hellyel-közzel).

De vissza a Földre és a mai ebédhez: Ahogy az már általában hála Istennek lenni szokott, ma is elég gyorsan elkészültem, csak az tolta ki egy kicsit az elkészítési időt, hogy a fent említett, gyermekem bizonyára fontos fejlődési állomásául szolgáló kanálmánia miatt néha kutatnom kellett a lakásban egy-egy teás- vagy evőkanálért. De nem húzom tovább az időt, már írom is, hogy mi kellett a mai ebéd elkészítéséhez. Ez az adag most kivételesen négy személynek is elég, nekünk maradt a levesből bőven.

Nem nagyon szép süti, de határozottan finom

Hozzávalók a püspökkenyérhez:

A receptet egy újságban láttam és néhány változtatás után sikerült a süti összetevőinek az én maradékaimhoz idomulnia. Tehát az én verzióm:

• 4 tojásfehérje (maradék)
• 12 dkg porcukor
• 8 dkg liszt
• csoki (ezt nem nagyon tudom, hogy mennyi volt, egy negyed tábla étcsoki, plusz egy lefejezett, Húsvétról maradt csokinyuszi képezte a csokitartlamat)
• 5-6 dkg maradék aszalt szilva
• 6-8 dkg maradék mazsola
• 1 banán (jelen esetben kissé fonnyadt, de nekünk jó)
• 1 cs sütőpor
• 5 dkg dió (kivételesen ez nem maradék volt)
• pici rum aroma

Az elkészítés nem bonyi, így kell csinálni:

Az aszalt gyümölcsöket 1-2 órára vízbe kell áztatni. A sütőt be kell melegíteni 180 fokra és sütőpapírral ki kell bélelni egy őzgerincet, vagy valami szögletes, hosszúkás sütőformát. A tojásfehérjét fel kell verni habnak, amikor már félig felverődött, hozzá kell szitálni a porcukrot, beleönteni a rum aromát és így felverni keményre. A csokit és a diót durvára kell törni (ezt már tudod, Kedves Olvasó: zacskóba be és adni neki a húsklopfolóval, mehet együtt is a kettő). Az aszalt szilvát kicsit össze kell darabolni, a banánt félkarikákra vágni. A tojásfehérjéhez hozzá kell szitálni a liszttel elkevert sütőport és beleszórni a mindenféle finomságokat majd laza mozdulatokkal, fakanállal összekeverni. Ezen a ponton egy kicsit megrekedtem, mert nem találtam fakanalat (azt hiszem, nem említettem, hogy a fakanalakat is kedveli a leányom). Amúgy a cukor miatt nem esik össze olyan könnyen a tészta, úgyhogy annyira nem kell vele finomkodni, mint a sima tojásfehérje habbal. Én ezen a ponton egy picit aggódtam, mert úgy nézett ki, hogy az egészből egy liszt ízű habcsók lesz, mivel hófehér és sűrű a massza, de nem kell megijedni, nagyon finomra sikerült. :) Bele kell az egészet önteni a formába, elegyengetni és megsütni.

A gombaleves:

Egy kicsit egyedi lett, mert husit is raktam bele, süti mellé úgy gondoltam, hogy husis leves dukál. A húsos részt a még mindig a fagyasztómban hibernálódott pulyka egyes alkatrészei alkották, nevezetesen a mellének egy darabja, kockákra vágva.

Hozzávalók tehát:

• 1-2 ek olaj
• kb 25 dkg pulykamell felkockázva
• fél fej hagyma (maradék, természetesen, befóliázva várta a sorsát a hűtőben)
• két gerezd fokhagyma
• kb 30 dkg gomba (Én egy határozottan utolsó pillanatos adag gombát mentettem meg. Szoktam venni gombát, hogy majd hét közben főzök belőle valamit, aztán nem alakul mindig úgy és szegény ott szomorodik el a hűtőben.)
• egy sárga- és egy fehérrépa
• só, bors kakukkfű, pirospaprika, késhegynyi köménymag
• kb egyharmad pohár tejföl (meglepő módon maradék, há-há)
• kb egy dl tejszín

Továbbá:

• egy tojás
• liszt
• só

Amíg a süti sül, ezzel a levessel kiválóan lehet végezni és még az elveszett kanalakat is lesz időnk megkeresni. A kanalakon kívül egyébként mindig vannak időszakosan eltűnt dolgok, a cumitok időközben meglett, most épp a fényképezőgépem tokja van eltűnt státuszban. De én már nem aggódom. :D

Ja, igen, a leves: A hagymát finomra kell vágni, a zöldségeket meg kell pucolni és föl kell karikázni, a gombát felszeletelni. A kevés olajon meg kell dinsztelni a hagymát, majd magasabb fokozatra kell állítani a tűzhelyet, hozzá kell adni a zöldségeket (a gombát még nem) és nagy lángon kicsit pirítani, majd rá kell dobni a husit is és fehéredésig azt is pirítani. Most jöhet rá a gomba, ezt is addig kavargassuk az edényben, míg kissé össze nem esik. Így készen van a leves alapunk. Fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával, köménymaggal, majd engedjük fel vízzel. A tejfölt és a tejszínt keverjük össze és ha felforrt a leves, habarjuk be vele. Ne felejtsük ki a fokhagymát és a kakukkfüvet sem (én majdnem elfelejtettem beleírni a receptbe :D)!

A tojást verjük fel a sóval és keverjünk hozzá folyamatos keverés mellett annyi lisztet, hogy lágy, de azért valamennyire formatartó masszát kapjunk. (Olyan omlett sűrűségűtől még egy kicsit sűrűbbet, de nehogy szilárd tésztát gyúrjunk belőle!) Egy kiskanál segítségével (újabb kutatás a lakásban…) szaggassuk bele a levesbe. Ezt úgy a legkönnyebb, ha minden szaggatás előtt belemártjuk a levesbe a kiskanalat, így nem fog rátapadni a massza. Ha a kis galuskák feljöttek a leves tetejére, már csak egyet kell forralni rajta és kész. :)

A lányomra pedig nagyon büszke vagyok, mert a kanalat azért nem csak játékra használja. Most kezd tanulgatni kanállal enni és azt kell, hogy mondjam, hogy annak ellenére, hogy így nagyjából minden étkezés után át kell öltöztetni teljesen el vagyok olvadva, amikor próbálkozik és nem adja fel akkor sem, ha többedszerre sem sikerült a szájába irányítani a falatot. Mondjuk a lelkesedése azzal is együtt jár, hogy még a kiflit meg a kölesgolyót is kanállal kell enni, viszont ma már sikerült a levesből egy két zöldségdarabot teljesen egyedül, segítség nélkül kanállal megennie. :) Fejlődünk-fejlődünk, nincs megállás. :D

Megszórtam porcukorral, de őszintén szólva, sokkal szebb így sem lett. :)

Babos "izé" (ragu, ha elegáns akarok lenni :D)

Ez a családunkban csak „babos izé”-ként emlegetett jószág egy annyira felháborítóan egyszerű recept, hogy nem is tudom, hogy egy ilyen gasztroblog-szerűségben illik-e említést tenni róla. Ami miatt mégis úgy döntöttem, hogy megosztom Veled, Kedves Olvasó, az az, hogy talán Te is jártál már úgy, hogy délben estél haza valahonnan, a gyermeked és a férjed pedig máris ott sertepertélt körülötted, hogy mikor lesz ebéd, vagy éppen este, hulla fáradtan kellett meleg vacsorát prezentálni a családnak széles mosollyal az arcodon. Ez az étel ezekre az esetekre való. Biztosan nem ezzel találtam fel a spanyolviaszt a gasztronómia területén és nem ez lesz az az étel, amitől világhírű leszek, azonban  nemhogy fél óra, de tíz perc alatt elkészül, finom, fűszeres és laktató. Azon kívül a bab állítólag egészséges szénhidrát és tele van rostokkal. Mi mindenesetre imádjuk.

Hozzávalók (Ez egy olyan két-három személyes adag megint. Tudom, hogy a fene sem látott még olyan receptet, ami három személyre szól, én meg folyton ilyeneket írok, de én ekkora mennyiségre vagyok beállva, erre áll rá a kezem. Főzhetnék némelyik ételből többet is, hogy maradjon, de nem tudok :D.)

• egy vörösbab konzerv
• egy kukorica konzerv (lehet két vörösbab konzervből is csinálni, nem muszáj a kukorica)
• egy hagyma
• kb 10-15 cm-es darab száraz füstölt kolbász
• egy pár virsli
• ha valamilyen oknál fogva mégis időmilliárdosok vagyunk, akkor lehet a virsli helyett (vagy akár mellé is) felkockázott csirkemellet beletenni
• bors
• egy teáskanál piros paprika
• két gerezd fokhagyma
• 1-2 ek olaj

Továbbá:

• 1 db serpenyő
• 1 db vágódeszka
• 1 db kés

Elkészítés:

A kolbászt felkarikázzuk és a pici olajon elkezdjük megpirítani. Amíg a kolbász pirul, felvágjuk apróra a hagymát és felkarikázzuk a virslit. Ha a kolbász kieresztette a zsírját, rádobjuk a hagymát és tovább pirítjuk. Ha a hagyma összeesett, mehet rá a virsli és/vagy csirkemell is. Újabb fél perces pirítás után ráöntjük levével együtt a konzerveket. Fűszerezzük borssal, piros paprikával, fokhagymával. Sót szándékosan nem írtam, mert a hozzávalók magukban is tartalmaznak sót, szóval csak kóstolás után sózzunk! Egyet forralunk rajta. KÉSZ!

Ugye, nem túloztam a 10 perccel? :D

Friss péksütivel a legfinomabb, de természetesen szuper egy mezei szelet kenyérrel is.

Bolognai penne - egyszerűbb mint gondolnánk

Sokat olvasgattam és kutattam minden felé, hogy megtaláljam az igazi bolognai receptjét. Nagyon sokan állítják, hogy a birtokában vannak, de mégis szemrebbenés nélkül képezi a ketchup a szósz alapját, vagy akár a mi jó öreg ételízesítőnk tűnik fel a hozzávalók között. Mivel a férjem egy ideig tartózkodott Olaszországban, azt például tudom, hogy a ketchupnak semmi köze nemhogy a bolognaihoz, de az országhoz sem sok.  Egy olaszországi étteremben minimum furán néznek az emberre, ha ketchupot kér a pizzájához. (Akármennyi olasz főzős műsort megnézhetünk a TV-ben, én még egyben sem láttam, hogy bármelyik szakács használta volna az ételeihez.) Arra azonban rá kellett jönnöm, hogy még az olaszok sem csinálják egészen egyformán a bolognai ragut, sőt, mi több, Bolognában nem is hívják bolognainak, náluk spagetti al ragu a neve és ott máshogy is készítik, pl nincs benne paradicsom. (Mondjuk ez nem meglepő, hiszen a párizsit sem hívják így a párizsiak, a nápolyit a nápolyiak és még sorolhatnánk.)

Fogtam hát a jó sok receptet, alaposan szelektáltam közöttük és a férjem olaszországi tapasztalataival összegyúrva az alábbi étel kerekedett ki belőle:

Hozzávalók (ez három személynek bőségesen elég, nálunk egy bő adag szokott maradni belőle, mivel mi két és félnyien vagyunk):

• 25 dkg darált hús (eredetileg sertés-marha egyvelegnek kellene lennie, de ha csak az egyiket kapunk, az sem kétségbe ejtő)
• egy közepes fej hagyma
• egy-két szál halványító-, avagy szárzeller mérettől függően (nekem most csak zellergumóm volt otthon sőt néha nem átallok zellerlevelet bele tenni, ez mondjuk nem autentikus, de kisegítő megoldásnak jó)
• egy sárgarépa
• 6-8 db friss, húsos paradicsom, vagy a jó öreg konzerv, a darabolt paradicsom paradicsomlében verzió, vagy egy családi méretű sűrített paradicsom, vagy az eltett paradicsomléből kb 2,5-3 dl.
• olíva olaj
• két nagy gerezd fokhagyma
• kakukkfű
• bazsalikom
• só, bors
• és az én titkos hozzávalóm minden paradicsomos ételhez: egy csipet cukor

Valamint:

• kb 25-30 dkg penne vagy spagetti tészta ízlés szerint
• 5 dkg parmezán

A hagymát apróra vágjuk, a répát és a zellert nagy lyukú reszelőn lereszeljük és elkészítjük a sofrittot, azaz ezt a három hozzávalót az olíva olajon addig pároljuk, míg kissé össze nem esnek, meg nem puhulnak a zöldségek. Ezután tegyük rá a darált húst, vegyük nagyobbra a lángot és pirítsuk, amíg a hús ki nem fehéredik. Öntsük nyakon a paradicsommal (ha sűrített paradicsomot használunk, egy kis vizet is öntsünk hozzá), nyomjuk bele a fokhagymákat  és szórjuk bele a fűszernövényeket (ha friss zöldfűszert használunk, csak a felét tegyük most a szószba, a másik felét a főzés végén, így sokkal intenzívebb lesz az ízük). Sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a csipet cukrot is (tényleg csak egy pici csipet kell, de szerintem csodát művel a paradicsomos ételekkel). Ezzel kérem szépen, meg is vagyunk a szósszal, ugye, hogy semmi bonyolult nincs benne? Ennyi idő alatt még a kicsi lányom sem tud különösebb galibába bonyolódni. 

Akkor jó a mártás, mikor sűrű, majdnem egynemű és a répa és zeller darabokat már alig lehet felfedezni benne. Ez kb háromnegyed óra. Közben, ha nagyon elfőné a levét, kicsi vízzel lehet pótolni, valamint néha kevergessük meg. De tényleg nem okoz további bonyodalmakat az életünkben, nyugodtan magára lehet hagyni, hogy szépen, lassan rotyoghasson a tűzhelyen.

Ha a szósz már nagyjából kész, főzzük ki a tésztát. Én azért főzök mostanában szinte mindig pennét, mert Hanga még kézzel eszi a tésztát és ezt tudja jól megfogni és bekapni, valamint elég tartalmas, és mivel egyesével pakolja a szájába, így nem tölti be a 18-at, mire egyszer jól lakik az ebéddel. A spagetti nálunk sajnos mostanában szóba sem jöhet, nyilván akkor lesz majd nagy sláger, amikor már elég nagy lesz hozzá, hogy szálanként porszívózza be a hosszú tésztacsíkokat, szanaszét fröcsögtetve róla a szószt. Mondjuk a fröcsögtetés a pennével is megy, még a tarkóján meg a szemhéján is szokott lenni a mártásból (tényleg, ez nem költői túlzás, a szó szoros értelmében meg szokott ez történni). :D

A tészta leszűrése előtt tegyünk a szószhoz 3-4 evőkanálnyit a tészta főző vizéből és csak ez után szűrjük le, de nehogy leöblítsük hideg vízzel! Azonnal forgassuk össze a mártással és hagyjuk 1-2 percig pihenni, hogy a tészta magába szívhassa az ízeket.

Parmezánnal megszórva tálaljuk. (Ha csak lehet, ne helyettesítsük más sajttal, mert a parmezán nem csak egyszerűen sajt, fűszer is egyben, ezzel lesz teljes az étel íze.)

Nem mondom, hogy szép, de isteni finom :)

A kétszer főzött patisszonragu igaz története

Az a problémám, hogy mindig veszek egy csinos kis patisszont, hogy majd főzök belőle valami érdekeset aztán mindegyik a végén rántva végzi. Most azonban sziklaszilárdan elhatároztam, hogy NEM fogom kirántani azt a példányt, ami a hűtőben pihen már úgy két hete. Elkezdtem keresgélni a neten, hogy mégis mit lehet még kezdeni ezzel a szegény árvával és úgy láttam, igen sokan készítenek belőle például paprikást. Nekem sem kellett több, úgy gondoltam, hogy akkor nem nyúlhatok mellé, ha a jól bevált csirkepaprikás receptemben a csirkét helyettesítem a patisszonnal. Hozzá is fogtam nagy lelkesedéssel.

Hozzávalók:

• 1 db patisszon
• 1 hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• kb 1 ek pirospaprika
• egy ek sűrített paradicsom vagy kb 1 dl paradicsomlé vagy 2-3 friss paradicsom hámozva, kockázva
• só, bors
• kb 1 dl tejszín
• kb két evőkanál tejföl
• kevés olaj

A patisszont meghámozzuk és felkockázzuk. Ezt úgy tudjuk a legkönnyebben elérni ennél a fura formájú kis termésnél, hogy félbe vágjuk, kiszedjük a magjait egy kanállal (közben vigyázzunk, hogy a magok ne keljenek önálló életre és röpködjenek szanaszét az egész konyhában, nekem sikerült néhányat belepottyantanom a Hanga poharába). Ha ezzel megvagyunk, állítsuk a vágott részével lefelé egy vágódeszkára a patisszont és szeleteljük fel kb 1 cm-es szeletekre. Ezeket a szeleteket már egy hámozó késsel könnyedén megszabadíthatjuk a héjuktól. Ezután daraboljuk tovább a szeleteket, hogy nagyjából kockákat kapjunk. 

Én is épp ott szeletelgetek-szeletelgetek elmélyülten, mikor egyszer csak a hátam mögött hallom, amint Hanga azt mondja, hogy Hámm! és valamit bevesz a szájába a földről. Ilyenkor egy anyuka hajlamos azonnal leizzadni és pánikrohamot kapni, én is rögtön kapok a gyerek szájához, szegény viszont egyáltalán nem érti, hogy minek ez a nagy hajcihő. Kétségbeesetten próbáltam kicsi lányom szájából kihalászni a gonosz kis valamit, ami álnok módon arra merte őt ösztönözni, hogy a szájába kapja. Szerencsére csak egy eltévedt tökmag volt, nem tragédia, az én pulzusszámom is visszatér a normális mederbe. Visszatérek hát a reményteljes patisszonhoz.

A hagymát kockázzuk apróra és kevés olajon dinszteljük meg. Dobjunk rá egy csipet sót, ez kivonja a hagymából a nedvességet és előbb megpuhul. Mehet rá a patisszon, pirospaprika, paradicsom, só, bors, fokhagyma. Pici víz is mehet, de épp csak annyi, hogy ne égjen le. Így most csendesen, fedő alatt rotyoghat egy kicsit, amíg megpuhul a tök. Keverjük össze a tejszínt a tejföllel és öntsük a tökre. Kicsit forraljuk be és kész!

Nagy izgalommal megkóstoltam, kóstolgattam-kóstolgattam, de az ízét csak nem éreztem. Hívtam a férjemet is, hogy kóstolja már meg, hogy mi a véleménye. Ő sem volt túl lelkes, persze neki a hús is hiányzott belőle, mindössze egy „Nem rossz…” hagyta el a száját. Hangának nem adtam, mivel ő még nem igazán tudna véleményt alkotni. Kezdett rajtam eluralkodni a bizonytalanság. Egy „Nem rossz…” ebéddel mégsem szúrhatom ki a család szemét… !

Gondoltam egyet és úgy döntöttem, muszáj ezt a ragut valahogy tovább fejleszteni.

Hozzávalók az 1.2-es verzióhoz:

• az ízetlen kis patisszonpaprikás
• egy paradicsomkonzerv (a „darabolt paradicsom paradicsomlében” verzió)
• nagy adag kakukkfű és bazsalikom (szárítottból mehet 1-1 csapott evőkanál)
• egy csipet cukor (minden paradicsomos ételbe teszek, nem lesz tőle édes, de elveszi a paradicsom durva savasságát)

Nagy sebesen összeöntöttem a hozzávalókat, hagytam, hogy forrjon egyet és tádááámmm: egy ízes, finom patisszonragut kaptam végeredményül.

Pennével és reszelt sajttal ettük. Hangának szerintem megfelelt volna az 1.1-es verzió is, mert neki csak a tészta az érdekes, a szósz csak arra jó, hogy mire végez az ebéddel, a tarkóján és a szemhéján is legyen belőle.

Ossobuco-szerűség, avagy szétomlós marhahusi zöldséges-paradicsomos szószban sokáig főzve

Mivel a tegnapi kis történet után nem csökkent a vágyam a meleg, húsos tésztaételek iránt, viszont a darált húst ellőttem a fasírtba, elkezdtem gondolkodni valami szétomlós, paradicsomszószos csodán. A kiindulási alapom az olasz ossobuco volt, ebből gondoltam tovább az én receptemet (na jó, nem aratom le az összes babért egyedül, a férjem javasolta, hogy ha szétomlós husis, paradicsomos mártásra vágyom, nézzem meg az ossobuco receptjét kiindulásnak). Így is tettem, és a végeredmény annyira jó lett, hogy muszáj megőriznem az én verziómat is az utókor számára :):

Hozzávalók:

• kb 40 dkg marhahús, de szerintem a malacka sem sértődik meg
• egy közepes méretű sárgarépa
• egy nagyobb darab zeller (nem kell egy egész zellergumó ehhez a mennyiséghez, csak úgy kb a harmada egy közepes gumónak, de lehet szárzellerből is csinálni)
• egy nagy vöröshagyma
• egy konzerv paradicsom, a „darabolt paradicsom paradicsomlében” verzió
• két gerezd foghagyma
• só
• bors
• két babérlevél
• fél-fél marék friss rozmaring és kakukkfű
• fél – 1 liter húsleves
• némi liszt és olaj
• egy fél citrom leve
• egy csapott teáskanál cukor
• kb 1 dl vörösbor (az ossobucoba fehér kell, azzal is biztos finom, nekünk ez volt itthon)
• apa, aki szórakoztatja a gyereket amíg én reszelek, vagdalok és kimegyek a kertbe fűszerekért (Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor valami játék, amivel a gyerek lefoglalja magát, lehetőleg nagyon színes, izeg-mozog, zenél és verset is mond egyben :D. Nálunk apa csak fél megoldást jelentett ebben az esetben, mert időközben el kellett mennie.)

Elkészítés:

Azzal kezdtem, hogy összeszedtem a konyhai eszközöket a konyha padlójáról, amit a kicsi lányom kipakolt a fiókokból, hogy ne essek át rajtuk főzés közben.

A húst felkockáztam, mintha pörköltet főznék, a hagymát apróra vágtam, a zellert és a sárgarépát nagylyukú reszelőn lereszeltem. A húst összeforgattam a „némi liszttel” és a „némi olajon” megpirítottam, majd kiszedtem az olajból és ugyanebben az olajban kissé megdinszteltem a hagyma-zeller-sárgarépa triót, azaz sofrittot készítettem, mint azt az ossobuconál is kell.

Mikor a zöldségek már nagyjából összeestek és a hagyma megüvegesedett , visszatettem a húst és nyakon öntöttem a vörösborral. Hagytam, hogy az alkohol elpárologjon, majd belegyűjtöttem az összes többi hozzávalót a fazékba a húsleves kivételével, mert azt adagonként adom hozzá mindig, ahogy elfővi a levét. Ha kell, még némi vízzel pótolom a végén. Innentől kezdve már csak szeretgetni kell, nem kell vele egyebet csinálni, csak néha kevergetni, mert hajlamos leragadni, valamint kóstolgatni, hogy igazán ütős és az ízlésünknek megfelelő ízbomba alakuljon ki belőle. A főddögélés kb 2 órán keresztül tartson, ha valakinek több ideje van, mert nem délben kezdett hozzá mint szerény személyem, akár 3 órát is rotyogtathatja.

Ezt az időt remekül kihasználhatjuk arra, hogy előkerítjük a gyermekünk által időközben újra széthurcolt konyharuhákat és egyéb konyhai eszközöket. Történetesen a konyharuhákat a férjem találta meg a nappaliban található pokróctároló fedeles kosarunkban. Ezen felbuzdulva kipakoltuk a kosarat és találtunk még benne egy db gyerekfarmert, egy db vonalzót, két db plüssnyuszit, egy tekercs celluxot és egy kézi habverőt. No comment :D

De térjünk is vissza a főzőcskéhez, hiszen köret is dukál az ételünk mellé. :) Én most linguinit főztem hozzá. Mikor már megpuhult a hús, elkezdtem melegíteni a vizet a tésztának egy nagy, olyan háromujjas csipet sóval, így pont egyszerre lesznek majd készen a raguval (hiszen mi a „szétrágható” állapotnál most nem adjuk fel, sokkal többet szeretnénk a hústól, teljesen szétomlós kockákat sűrű, egynemű, ízes mártásban, ezért ha már puha, még egy kicsit tovább kell főznünk).

A tésztát a zacskón lévő utasítás szerint főztem meg, majd leszűrtem és rákanalaztam a kész ragut.

Összességében egy isteni étel lett, fotó sajnos nem készült róla, mert túl éhesek voltunk és azonnal befaltuk. :D