Leves utáni szombati süti – könnyű diós-szilvás kocka egy nehéz napra

Vannak olyan napok, amikor minden igyekezetünk, és a mostanság oly ritka mosolygós napsütés várva-várt megjelenése ellenére sem mennek úgy a dolgok, ahogy elterveztük. Távolról sem. Az ember felkel optimistán, azt gondolja, hogy a mai nap biztosan nagyon szép és különleges lesz, mert hisz hetek óta először ébredtünk napsütésre, a gyerkőc is jó sokáig hagyott aludni minket, aztán nem sokkal később valami történik, ami kissé megingatja az embert ebben a hitében, de még reménykedik, hogy nem baj, azért a nap további része még működhet jól, még nincs minden veszve, aztán néhány apró dolog miatt, amit talán máskor említésre sem méltat, kénytelen lesz belátni, hogy nem. Ez a nap ez ilyen. Mert a gyerkőc azzal kezdte a reggelt, hogy elesett és beverte a fejét a kanapéba és amúgy is nyűgös, mert jön a foga. Mert a betervezett és előre elkészített leves valamilyen oknál fogva megsavanyodott. Mert a gyerek kiborított egy bögre kávét, ezen kívül mindent kipróbált újra, amit eddig nem szabadott csinálnia, hogy azóta már szabad-e esetleg és folyamatosan kell lehalászni különböző bútorok tetejéről, és kiszedni a kezéből olyan dolgokat, amikről pontosan tudja, hogy tilos, majd kisebb-nagyobb hisztik és többszöri próbálkozás után a délutáni alvás is elmarad. Sétálás, dajkálás, zenélő körforgó, halk szavakkal csitítgatás, lélekre beszélés, minden hiábavaló. Ilyenkor kell az ember lelkének valami bíztató. Valami, amit nem lehet elrontani és lehetőleg az édes ízkategóriába tartozik és finom. Továbbá akkor sem lesz tőle az embernek lekiismeret-furdalása, ha több szeletet sem átall elfogyasztani belőle. Mert az is fontos, hogy ne csak közben, de fogyasztás után is érezzük tőle jobban magunkat, mint előtte.

Ez a süti ilyen. Elronthatatlan és némi átalakítás után csökkentett bűntudattal fogyasztható. Mivel a fent említett okok miatt kissé kicsúszott a kezeim közül az irányítás, ebédet meg ugye kell prezentálni, meg hát a léleknek is kell a maga nyugtatója, elkezdtem valami gyors kevert tésztát keresni a neten. Kicsi lányom folyamatos nyaggatása és a tiltott folyamatos feszegetése miatt nem is tudtam nagyon belemerülni a dologba, így nagyjából a második megtekintett receptet el is kezdtem gondolatban átalakítani a saját igényeimnek megfelelően. A cukor mennyiségét jelentősen lecsökkentettem és elhatároztam, hogy jól megpakolom gyümölccsel az eredetileg javasolt csokimázas borítás helyett.

Következzen tehát az én kevert tésztás finomságom:

Hozzávalók:

• 10 dkg darált dió
• 15 dkg nádcukor (sima cukorral is biztos finom, én ezzel csináltam)
• 25 dkg liszt
• 3 tojás
• 2,5 dl tej
• fél vaníliarúd kikapart magja vagy egy vaníliás cukor
• 1 cs. sütőpor
• kb 4 nagy marék szilva felezve, magozva (én fagyasztottat használtam, de egy üveg lecsepegtetett szilvabefőtt is megteszi)
• két-három nagy csipet nádcukor (vagy sima) a tetejére
• egy mokkáskanál fahéj

Az elkészítés tényleg elronthatatlan:

A sütőt melegítsük elő 190 fokra. Egy normál méretű tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A száraz anyagokat (liszt, sütőpor, dió) keverjük össze egy tálban. A tojásokat keverjük habosra a cukorral és a vaníliával, majd adjuk hozzá a tejet és kanalanként a száraz anyagokat. Öntsük a tepsibe, oszlassuk el rajta a szilvát. Ha fagyasztottat használunk, ne hagyjuk teljesen kiengedni előtte. Olvadás közben a szilva kiengedi a levét, ami hasznos nekünk a sütiben, tele van ízzel, ne pazaroljuk el. A tetejét szórjuk meg a fahéjjal és a maradék cukorral. Kb 50 perc alatt alsó-felső sütésen süssük készre.

Ez a recept annyira egyszerű, hogy minden saját magunkból eredő, illetve gyermekben generálódott hiszti és egyéb akadályozó tényező ellenére is sütéssel együtt egy óra alatt elkészültem vele és az egyszerűsége és csökkentett cukortartalma ellenére tele van ízzel és téli boldogsággal. Nem csak rosszkedv-űzőnek, de egy kiadós leves után második fogásként, vagy szombat délutáni nassolnivalónak is megállja a helyét.(Az eredeti recept itt található.)

Téli gyümölcsös pite - Amikor a tészta csak arra van, hogy megtartsa a tölteléket...

Jelen pite összefonódása a háztartásunkkal évekkel ezelőtt történt, amikor drága férjem azt mondta a békebeli magyar almás pitére, hogy hát ez jó-jó, de ő olyat szeretne, aminek csak egy vékony hártya a tésztája és kb 5 cm magas az almatöltelék benne, hogy a tészta csak arra szolgáljon, hogy megtartsa a tölteléket. Akkor amerikai almás pite néven megtaláltam a neten amire vágyott, sajnos már nem emlékszem, hogy hol volt leírva a recept, de elsőre is nagyon finom lett a süti, csak a mi szánk ízének egy kicsit édes. Azóta jó néhányszor megsütöttem, sikerült optimalizálni a cukor és a fűszerek mennyiségét benne és több variációt is kitalálni a töltelékre vonatkozóan. 

Jelen esetben egyáltalán nem bonyolítottam túl a dolgot, mégis megkockáztatom, hogy most sikerült a legjobban ez a sütemény. Igazi téli kombinációval, almával és szilvával töltöttem meg a belsejét.

Hozzávalók a tésztához:

• 35 dkg liszt
• 18 dkg vaj (nem kell, hogy jég hideg legyen, de azért nem jó, ha nagyon puha)
• 1 evőkanál cukor
• 1 csipet só
• 0,3 dl víz (lehet, hogy egy picit több kell, de ennyivel indítsunk)

Hozzávalók a töltelékhez:

• nettó 80 dkg gyümölcs (tehát pucolva ennyi), jelen esetben 3 különböző fajta maradék, fonnyadozó alma és kb egyharmad rész szilva (mert előrelátóan felezve, kimagozva egy jó adagot lefagyasztottam mikor szezonja volt) alkotta a mennyiséget
• 8 dkg cukor (én nádcukrot használtam, mert az plusz, kicsit karamelles ízt ad a tölteléknek)
• 2 púpos evőkanál liszt
• 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
• 1 csapott mokkáskanál őrölt szerecsendió
• 1-2 evőkanál citromlé
• lehet még durvára tört diót vagy mandulát belekeverni (ez csak most jutott eszembe, én nem tettem bele, de már van is okom legközelebb is megsütni :D)

Elkészítés:

Hanga éppen elaludt mielőtt hozzáláttam volna, meg a szilva is már elő volt készítve és olvadozott egy szűrőben, úgyhogy viszonylag gyorsan haladtam az üggyel. Nem kell egyébként teljesen kiolvasztani a gyümölcsöt, ha fagyasztottat használunk, nem baj, ha sülés közben ereszti ki a levét, nem pedig olvadozás közben a lefolyóba.

A tészta összeállításával kezdjük. A vajat kockázzuk a lisztbe, szórjuk bele a cukrot és a sót is és kicsit morzsoljuk szét, hogy a vaj valamennyire eloszoljon a lisztben. Öntsük hozzá a vizet és gyúrjuk össze. Először úgy érezhetjük, hogy ebből aztán az életben nem lesz tészta, de ahogy puhul a vaj a kezünk alatt és elolvad a cukor a nyomkodástól, szépen összeáll a tészta is. Ha nagyon morzsálódik, még egy kicsi vizet öntsünk hozzá, de ne gyúrjuk sokáig, csak ameddig muszáj, mert különben nyúlós lesz. Ha kész, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe legalább egy fél órára.

Ezalatt daraboljuk össze a gyümölcsöt. Nagy előny, hogy az almát nem kell lereszelni, csak hámozni, magozni és szeletelni, így gyorsabb is mint a hagyományos almás pite (ezzel persze nem leszólni szeretném a mi almás piténket, mert azt is imádjuk :)). Csavarjuk a citromlevet közvetlenül az almára. Ha kész, keverjük össze a többi hozzávalóval. Én egy külön tálban össze szoktam kutyulni a fűszereket, a cukrot és a lisztet és úgy öntöm a gyümölcsre, mert szerintem így egyenletesebben keverednek az ízek.

A tésztát osszuk két részre, az egyik legyen egy kicsit nagyobb mint a másik, de nem kell, hogy a kétharmada legyen, az már kicsit sok, valahol a felezés és a kétharmad-egyharmad arány közé próbáljuk belőni az elosztást. :) Nyújtsuk ki a nagyobbik tésztát, béleljük ki vele egy piteforma alját és oldalát (nem kell vajazni, lisztezni, mert vajas a tészta, nem tapad). Öntsük bele a gyümölcsöt. Valószínűleg púposan megtelik majd a forma, de ne aggódjunk, így lesz nyerő a sütink. Nyújtsuk ki a másik tésztát és fedjük be vele a pitét. A széleket nyomkodjuk össze, a tetejére pedig vágjunk réseket, hogy a gőz távozhasson. A túllógó részeket vagy tömködjük vissza, vagy vágjuk le és dekoráljuk vele a sütit, de ne dobjuk ki. Én Hangának tettem félre, a Mikulás hozott neki kis gyúródeszkát nyújtófával, gondoltam, kipróbáljuk. Mikor felébredt, megmutattam neki, hogy mi a módi ezzel a darab tésztával. Kinyújtottuk (vagyis én, ő meg izgatottan nézte) és különböző formákat szúrtunk ki belőle. Nagyon jókat vihogott rajta, rettenetesen boldog volt tőle, hogy a formátlan tésztából egyszer csak kis csillag meg pillangó alakult. Aztán elkezdte szétcsipkedni a tésztát és az így keletkezett gombócokat pakolászta egyik edényéből a másikba, meg kutyulta nagy lendülettel (az edények valójában az enyémek, de minden nap rituálisan kipakolja őket a kanapéra és "főz" bennük, ami leginkább abban szokott megnyilvánulni, hogy egy kiskanállal felváltva kalapálja valamelyiket). Egészen sokáig el volt ezzel, de természetesen a nagy játék közben sikerült a nappali szőnyegét is az idővel ragacsossá gyömöszölt vajas tésztadarabokkal telíteni. Szerencse, hogy a szőnyeg nem az a kényes fajta, így semmi tragédia nem történt, csak egy rögtönzött takarítást kellett még beiktatni a programba...

Ja, majd elfelejtettem: a sütit előmelegített sütőben 200 fokon kb egy órán keresztül süssük (alsó-felső sütés). 

Szeletelni langyosan vagy hidegen lehet a legszebben, mert mikor meleg, még folyik a töltelék, de hát ki bírja azt kivárni???